Megjött a válasz Orbán Viktor bankkártyás problémáira, de hallgat róla a Fidesz

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

2018 végén a kormányzati kommunikáció egyik hangsúlyos problémája volt, hogy anonim bankkártyákkal felszerelt migránsokat lepleztek le a Balkánon, de tízezerszámra. Egész novemberben ez volt a kormánypárti sajtó egyik legfontosabb témája, és a miniszterelnök is teljesen kiakadt a helyzeten a Kossuth Rádióban:

"A bankkártya-ügy még a magamfajta, viharvert veteránokat is meglepte, mert arra azért nem gondoltam, hogy miközben a pénzmosásra hivatkozva, pénzmosás elleni harcra hivatkozva folyamatosan szorongatják az európai emberek torkát a hatóságok, ugye, mi nem vehetünk föl csak úgy pénzt, nem lehet névtelen bankkártya, ezeket mind rögzítik, az összes tranzakciót, a neveket, aközben valakik, úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság, pedig névtelen bankkártyákat osztogatnak olyan embereknek, akiket nem ismerünk, nem tudjuk, mit akarnak, csak azt látjuk, hogy be akarnak jutni az Európai Unióba, és akik közül sokan válnak terroristává és bűnözővé, miután megérkeztek Európába, tehát fenyegetik az európai emberek biztonságát. 

És ezeknek az embereknek osztogatunk név nélkül, illetve osztogatnak név nélkül bankkártyákat. Jogos a kérdés, hogy ez miért történik, honnan van a pénz? Az unió esetleg a saját pénzét adja, azt, amit mi is befizettünk oda? Szóval tisztázatlan az egész, föl kell tárni. (...)

Én dolgozok azért ezen. Magyarországnak vannak mindenfajta testületei, szervezetei, próbálok információkat gyűjteni arról, hogy mi történik, és ostromoljuk a brüsszeli bürokratákat kérdésekkel; a Fidesznek az európai parlamenti képviselői ezt az ügyet nem hagyják annyiban, föl akarjuk deríteni ennek a hátországát."

Orbán ezt az interjút november 23-án adta, és addigra a munka dandárja el is volt végezve. Deutsch Tamás EP-képviselő ugyanis éppen egy nappal korábban írásbeli kérdéseket tett fel a migrációs ügyekben illetékes biztosnak a kártyákról. 

Dimitrisz Avramopulosz válasza idő közben megérkezett, nyilvánosan is elérhető, de a Fidesz és Orbán Viktor azóta leszálltak témáról, a megfejtést nem kötötték már a lakosság orrára. A válaszra Ujhelyi István, MSZP-s EP-képviselő hívta fel a figyelmet.

A Fidesz valószínűleg azért nem akarta az aggodalmai után a bizottsági választ is nyilvánosságra hozni, mert az előzetes koncepciójuk megdőlt volna. Ahogy Orbán fogalmazott "névtelen bankkártyákat osztogatnak ismeretlen embereknek, akik be akarnak jutni az unióba". A válaszból azonban az derült ki, hogy a kártyák tulajdonosai azonosíthatók, az ügyüket egyenként kivizsgálták és védelemre érdemesnek találták őket, havonta személyesen ellenőrzik őket, és nagy részük már bent volt az EU-ban (konkrétan Görögországban), amikor a kártyákat megkapták.

A biztos válaszai szerint:  

  • a bankkártyákból elismert menedékkérők és nemzetközi védelemben részesülő személyek kaptak, vagyis pontosan lehet tudni, hogy kikről van szó, az ügyüket egyénileg kivizsgálták már,
  • a feltételeket egy EU-s tagállam kormánya, konkrétan a görög bevándorlási minisztérium határozta meg,
  • a programot az ENSZ menekültügyi főbiztosságával, a Katolikus Segélyszolgálattal és a Vörös Kereszttel közösen hajtja végre az Európai Bizottság,
  • 90 000 menekült kapta meg így azt a támogatást, ami egyébként is járt nekik, étel, ruha, szállás vagy készpénz formájában, itt az utóbbit kapták kártyán, a támogatásra európai irányelv is kötelezi a befogadó országokat,
  • a kártyán igaz, hogy nincs név, de van rajta szám, ami alapján a tulajdonosa egyértelműen azonosítható,
  • a tulajdonosok személyazonosságát havonta, személyesen ellenőrzik,
  • ha visszaélnek egy kártyával, azt letiltják,
  • legfeljebb hat hónapig érvényesek a kártyák,
  • 2016-2018-ban 122 millió euró segélyt utaltak át ebben a formában. 

A kormány most indított plakátkampányában az Európai Bizottság elnökének és Soros Györgynek a közös bűneként ábrázolja a bankkártyákat:

Kormányzati propaganda.Fotó: Olvasónk
Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 9,7 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.