Tarlós éjszakai repülési tilalmat akar Ferihegyen

A Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén az egyik legfontosabb téma a Liszt Ferenc repülőtér zajszennyezése volt, árulta el a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában. Tarlós István kijelentette:

el akarja érni, hogy éjszakai repülési tilalmat vezessenek be Ferihegyen.

Javaslata

  • változtatna a berepülési útvonalon,
  • új zajszennyezési mérést vezetne be,
  • és éjfél és hajnali 5 között pedig tilalmat vezetne be. 

 Hozzátette: reméli, hogy 

"legalább a repülési tilalom megvalósulhat legkésőbb egy éven belül, de lehetőleg jóval hamarabb."

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.