A NATO letesztelte, mennyire egyszerű titkos adatokat kérni a katonáktól a Facebookon

külföld
2019 február 24., 06:52
comments 230

A közelmútban a NATO elindított egy titkos műveletet a saját katonái ellen - számolt be róla a Telegraph. Nem egy konkrét hadműveletről volt szó, hanem a szövetség Stratégiai Kommunikációs Központjának egy titkos akciójáról, ami tulajdonképpen egy hírszerzési akció volt.

A NATO azt akarta megtudni, mennyire alkalmas terep a Facebook vagy az Instagram arra, hogy valakik, bárkik - akár az ellenség ügynökei - információkat szerezzenek a szövetség haderejének katonáitól.

Ezért az akcióban résztvevő ügynökök kamu Facebook-oldalakat indítottak, és rávették a saját katonáikat, hogy csatlakozzanak, majd elkezdték őket kérdésekkel bombázni. Közel 150 NATO-katonát vettek célba, akik akkor éppen egy szövetséges állam területén hajottak végre hadgyakorlatot. Az nem derült ki, hogy melyik ország haderejének voltak a katonái.

Az eredmény azonban sokkoló volt. Az ügynökök a közösségi médián keresztül képesek voltak megtudni egy sor érzékeny katonai információt a katonáktól többek között a zászlóaljak elhelyezkedésére és mozgására vonatkozóan.

Sőt, még olyan anyagokat is képesek voltak begyűjteni, amelyekkel akár zsarolhattak is volna egyes katonákat, például házas katonákról, akik randiappokat használtak. Néhányukat még arra is rá tudtak venni, hogy elhagyják a pozíciójukat. Telefonszámokat, e-mail címeket gyűjtöttek be, sőt, fotókat a katonák felszereléséről.

Német katonák Ruklában
photo_camera Fotó: Arne Immanuel Bänsch/dpa Picture-Alliance/AFP

A jelentést később eljuttatták Washingtonba. A NATO majd egy hónapig futtatta a tesztet, ami arra is rávilágít, milyen lassan reagál a Facebook a kamuoldalakra és kamuprofilokra. Az egész művelet mindössze hatvan dollárba került, ami a NATO szerint rávilágít arra, hogy mennyire könnyű lenne ugyanezt megcsinálnia legközelebb akár orosz ügynököknek.

Külön kiemelték, hogy a Facebook és Insta algoritmusok még meg is könnyítették az ügynökök munkáját, hiszen ha megtaláltak egy a műveletben résztvevő katonát, a közösségi média oldalak általában automatikusan felajánlottak lehetséges ismerősként más katonákat is.

A jelentés azzal a konklúzióval zárul, hogy ez a fajta közösségi médiás információszerzés jelentős problémát okozhat a jövőben a szövetségeseknek. (Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.