Akihiko Kondo egy 35 éves japán hivatalnok, akinek a története tavaly ősszel bejárta a világsajtót. A tokiói férfi akkor vette feleségül a szerelmét, Hatsune Mikut. Ő azonban nem ember, hanem egy hologram.

Kondo édesanyja nem is volt jelen az esküvőn, szerinte nincs ezen a dolgon mit ünnepelni. Az újdonsült férj azonban azt mondta, az esküvő a szerelem diadala azok után a nehéz évek után, amelyek során kiközösítve érezte magát. A valódi nők nem díjazták az anime-rajongását és a geekségét, benne pedig lassan kialakult az a tudat, hogy valamiféle szexuális kisebbséghez tartozik.

Most már tudni, hogy Akihiko Kondo valószínűleg digiszexuális.

Ez a fogalom 2017-ig még csak nem is létezett, két amerikai tudós találta ki, miután írtak egy tanulmányt azokról az emberekről, akik érzelmileg és szexuálisan is kötődni kezdtek gépekhez. Ilyesfajta kapcsolatokról szólt az Ex Machina és a Her című film is,

épp csak most már tudni, hogy ez az új fajta szexuális identitás vagy irányultság nem valami a távoli jövőből, hanem konkrétan itt van a nyakunkon.

2016-ban egy francia nő azt állította, hogy eljegyezte magát egy 3-D-nyomtatóval gyártott robottal, mert őt csak a robotok vonzzák. Korábban próbálkozott férfiakkal is, de rá kellett jönnie, hogy képtelen elviselni az emberi testet. 2017-ben egy kínai mérnök összeházasodott egy saját maga által tervezett robottal, miután képtelen volt magának házastársat találni. A házasság persze csak jelképes, hisz nincs az az ország, amelyik jogilag is elismerne házastársként egy tárgyat.

Ez a robot - épp úgy, mint Kondo újdonsült felesége - képes valamifajta beszédre, és egyszerűbb reakciókra. Hatsune Mikunak ugyanakkor nincs fizikai teste, csak egy üvegbúra Kondo lakásában, amelyben hologramként megjelenhet. Meg persze az online világ.

Egy robotnak ugyanakkor van, emiatt pedig akár szexuális célokra is lehet használni. Ezt a lehetőséget használják ki azok a cégek, amelyek robotprostituáltakat gyártanak egyre nagyobb számban, hogy azokat aztán értékesítsék dollárezrekért, vagy külön erre a célra létrehozott bordélyokban férfiakat (vagy nőket) elégítsenek ki. Ilyen bordély nyitott már Moszkvában és Kanadában is.

Az idén a Las Vegas-i techexpón, a CES-en majdnem bemutattak egy okosvibrátort, amely mikrorobotikus technológiával utánozza le az ember szájának, ujjának a mozgását, így juttatva élvezethez a használóit. Végül azért nem állították ki, mert a CES vezetősége visszakozott, mondván, hogy a termék túl obszcén, pedig a készítői szerint rengeteg szabadalmat kellett benyújtaniuk a fejlesztés során, így innovatívnak mindenképpen innovatív.

Mindebből az látszik, hogy a technológiai fejlődés lépésről lépésre lebontja a falat az online szexuális élvezetek és a valódi szex között.

A digiszexualitás azonban több a robotszexnél, bizonyos értelemben ugyanis mindenki digiszexuális, aki internetes párkeresőt használva pasizik/csajozik vagy online pornót néz.

Ezt hívják a szakértők a digiszexualitás első hullámának. A két amerikai tudós, aki először használta ezt a fogalmat - Neil McArthur, a Manitoba Egyetem filozófia professzora és Markie Twist, a Wisconsin-Stout Egyetem professzora - a tanulmányukban azt írták, az első hullámba tartozik az online pornográfia, a párkereső appok (mint például a Tinder), a szexchat és a szexkamerázás.

Ezek mind olyan csatornák, ahol a technológia csupán közvetítő szerepet játszik, és nem maga a technológia jelenti a kielégülést. Az online pornóban például szeretkező emberek láthatóak, a Tinderen partnert lehet keresni, stb..

A digiszexualitás második hullámában azonban a szexnek és a vonzódásnak már nem a közvetítője, hanem a tárgya a technológia.

Az érintettek mesterséges intelligenciákkal, robotokkal vagy VR-készülékek segítségével alakítanak ki mélyebb kapcsolatokat. Hús-vér emberek nélkül.

Ez már nem csak a szó szoros értelmében vett szexuális kielégülésről szól (mint ahogy az sokak fejében megjelenik, ha robotokról van szó), hanem annál sokkal többről: érzelmekről, vágyakról, amelyek emberek helyett tárgyak, programok, robotok, csak online létező karakterek felé irányulnak.

A robot nem ítél el senkit a szexuális vágyai miatt

A két kutató az elmúlt évben több amerikai újságnak is beszélt arról, kik is azok a digiszexuálisok. Twist praktizáló család-, illetve szexterapeuta, ő azt mondta, több olyan 20-as és 30-as páciense van, akik gyakorló másodhullámos digiszexuálisak. Ők leginkább szexuális segédeszközöket használnak, amelyeket az okoseszközeikkel - például a mobiljukkal - tudnak irányítani. Eközben a hús-vér embereket mellőzik, Twist szerint nem is érdeklik őket az emberek. Ha megengedhetnék maguknak, vennének egy robotot, és vele élnének együtt.

De miért dönt valaki úgy, hogy emberek helyett gépekkel osztja meg az életét? Neil McArthur szerint a választ ott kell keresni, hogy ezeknek az embereknek korábban milyen tapasztalatai voltak más emberekkel. Valószínűleg nem jók.

A japán Kondót például huszonéves korában zaklatta egy idősebb nő a munkahelyén. Számára egy olyan partner jelentett megnyugvást, aki kellőképp passzív, akivel biztonságos a közös élet, aki kiszámítható. A hologram Hatsune Miku pedig ilyen, hiszen teljes mértékben programozható, Kondo irányítja.

Sokaknak egyszerűen nehezükre esik partnert találni - magyarázta McArthur. Például azért mert fogyatékossággal élnek. Vagy csak nem érzik magukat kellőképpen vonzónak. Vagy mert zártabb kisközösségekben élnek, távol a lehetséges partnerektől, így képtelenek maguknak társat találni. “Nincs hozzáférésük az intimitáshoz” - mondta a kutató. A technológia, a robotok, hologramok, programok ezt pótolják. Talán nem olyan jók, mint egy valódi ember, de McArthur szerint a semminél mindenképpen jobbak.

A japán Masayuki Ozaki 2017-ben állt a nyilvánosság elé a történetével. A 45 éves férfi és a felesége között a lányuk születése után megszűnt a szex, Ozaki pedig azt mondta, hatalmas magány tört rá. Egészen addig érezte magányosnak magát, míg meg nem látta Mayut, a szilikonbabát, akit hazavitt magával, és onnantól kezdve vele is megosztotta az életét. A felesége és a lánya kezdetben furcsállották, de aztán belenyugodtak. Ozaki pedig tolószékben viszi randizni Mayut, ékszerekkel kedveskedik neki, néha lejárnak együtt a tengerpartra. A férfi azt mondta, hátat fordított a valódi nőknek.

"A japán nők hidegszívűek és önzőek. A férfiak olyasvalakit akarnak, aki meghallgatja őket, amikor hazaérnek a munkából, ahelyett, hogy morognának. Mayu mindig itt van nekem, bármi is történjék. Szeretem őt" - magyarázta.

Érezhet egy ember tényleg szeretetet egy robot vagy bábu iránt? Elvileg igen. Markie Twist szerint jól látszik, hogy emberek milyen szenvedélyesen tudnak kötődni olyan dolgokhoz, mint például az autójuk vagy a telefonjuk, sokan még nevet is adnak nekik. “Könnyen lehet, hogy emberek bele is szerethetnek a tárgyaikba” - mondta.

A 39 éves D.B szintén Twist egyik ismerőse. Ő az amerikai Délen nőtt fel, és már tinédzser korában rájött, hogy a szexuális fantáziái nem felelnek meg annak a képnek, amely a konzervatív déli államban a nők szexualitásához tartozott (több partnerről, BDSM-együttlétekről álmodozott). El sem tudta képzelni, hogy azokat megvalósíthatja egy valódi emberrel, ezért inkább programozható androidokról kezdett fantáziálni.

D. B. most 39 éves, férje, gyerekei vannak, de még mindig robotokról fantáziál. A Playboy újságírójának pedig azt mondta, megkönnyebült, amikor arról olvasott az újságban, hogy ez egy létező szexuális orientáció. Ő még mindig abban lel megnyugvást, hogy a robotok és a segédeszközök nem ítélik el a szexuális vágyai miatt. Boldog családi életet él, de azt mondta, ehhez kell, hogy rendszeresen fantáziálhasson és használhassa a segédeszközeit. Így legalább nem egy másik férfival csalja meg a párját.

A New York Times-nak nyilatkozó pszichológus szerint különbséget kell tenni azok kozött az emberek között, akik

• csupán egyfajta fétisként gerjednek a robotszexre,
• akik azt akarják a gépekkel elérni, hogy tökéletes kontrolljuk legyen a párkapcsolat fölött,
• és akik egyfajta terápiás jelleggel fordulnak az emberek helyett a gépek felé, mert egy olyan partnert szeretnének, aki nem bántja őket és aki mellett megerősdöhetnek (akár egy korábbi, rossz kapcsolat után).

Nem mindegy, hogy valaki elcsábítja a robotot vagy megerőszakolja

McArthur szerint semmi rossz nincs a digiszexualitásban, az embereknek pedig nem kellene kiakadniuk miatta. Viszont úgy néz ki, hogy sokan nem tudnak mit kezdeni a jelenséggel, mint ahogy Kondo anyja sem tudott, aki nem osztozott fia boldogságában, amikor az elvett feleségül egy hologramot. Sőt, valójában Kondo családjából senki volt ott az esküvőn.

McArthur szerint a digiszexuálisokat nagy eséllyel ugyanolyan megbélyegzés és kirekesztés fogja érni, mint egykoron a homoszexuálisokat, akik éveken keresztül harcoltak azért, hogy elismerjék őket.

Ez a viselkedés ma még deviánsnak tűnhet, de McArthur szerint az internetes pornóra vagy a netes párkeresésre is így tekintettek anno az emberek. Most pedig milliók használják a Tindert és a Snapchatet. “Amint az emberek használni kezdik ezeket az új technológiákat, az életük részévé válik” - mondta. Ők maguk azért kezdték el kutatni ezt a viselkedésformát, hogy nevet adhassanak neki, megismerjék a jellemzőit és így valamelyest kiemeljék a homályból. A kutató szerint ha a nyilvánosság már a kezdetektől elkezdi megismerni ezeket az embereket, akkor talán elkerülhető, hogy stigmatizált kisebbséggé váljanak.

Még úgy is, hogy a digiszexualizáció igenis felvet kérdéseket.

Például, ha valaki emberek helyett robotok és programok után kezd vágyódni, az nem vezet bezárkózáshoz, elmagányosodáshoz?

McArthur szerint erről valóban beszélni kell, de közben látszik, hogy a fiatalokat már a jelenleg elérhető eszközök is visszahúzódóvá teszik (gondoljunk például az okostelefon-használatra). Ha pedig a társadalom tisztában van ennek a kockázataival, akkor megfelelő oktatással tehet ellene.

Vagy a szexrobotok megjelenése nem tárgyiasítja a nőket?

Nos, az a helyzet, hogy de, a jelenleg elérhető robotok többsége ugyanis kábé egy pornószínésznőre hasonlító gép, amelyen a kuncsaftok kiélhetik magukat. Soha nem mondanak nemet a szexre, ez pedig McArthur szerint egy olyan üzenetet közvetít, ami rossz: azt, hogy a nők mindig ott vannak, és igent mondanak, ha egy férfi szexet akar.

A kutató szerint a megoldás a sokkal kevésbé szexista robotok gyártása lenne. Erre egyébként vannak törekvések, egy robotokat gyártó kaliforniai cég, az Abyss Creations vezetője például azt mondta, az ő robotjaik társaságot nyújtanak, nem csak szexet. “A cél, hogy amikor hazaérsz a munkából, a ház ne üresen várjon haza” - mondta. A kuncsaftok pedig virággal vagy akár vacsorával is kedveskedhetnek a kvázi robotbarátnőnek. Amúgy férfiverzió is készül belőle, pénisszel.

A tömegek azonban nem biztos, hogy készen állnak rá, hogy többet lássanak bele egy robotba a szexgépnél. Erre jó példa Samantha esete. Egy spanyol mérnök, Sergi Santos azért gyártott le egy 2500 dolláros robotot, Samanthát, hogy az vele legyen akkor, amikor a felesége éppen “nincsen hangulatban”. “Egy férfinak kell az általános tudata annak, hogy egy nő nagyon akar szexelni vele” - mondta Santos. Szerinte a robot stabilabbá tette a házasságát.

Samantha Santos szerinte egy olyan “nő”, akit meg kell hódítani, elvileg úgy programozta, hogy reagáljon az érintésekre. Szeretem, gyengéd vagy - mondja ilyenkor. Samantha ugyanakkor 2017-ben egy ausztriai kiállításon elég szemléletesen megmutatta, hogy a világ még nem biztos, hogy a magáévá tette a gyengéd, csábításon alapuló robotszex fogalmát.

Szegény robotlányt olyan szinten molesztálták a látogatók, hogy letörtek az ujjai, megsérültek a mellei és egyéb testrészei. Mindeközben pedig a programjának megfelelően folyamatosan hajtogatta, hogy jól vagyok, szeretem, amit csinálsz.

link Forrás

Sergi Santos ezután úgy döntött, hogy fejleszt egy modellt, amely lekapcsol, ha a szex túl agresszívvá válik.

Neil McArthur elsősorban más dolgok miatt aggódik. Mi van, ha valaki meghekkel egy szexrobotot? Nem veszélyes ez? Vagy mi a helyzet akkor, ha valaki elkezd hírességek arcával szexrobotokat gyártani? Vagy a saját exének az arcával? Vagy bárkinek az arcával, aki nem adott erre engedélyt? “Nem vagyok biztos benne, hogy a törvényhozók felkészültek ezeknek az eseteknek a kezelésére” - mondta.

A cikkhez forrásként a New York Times, a Vice, a CNN, a Vox, a New York Post és a Playboy cikkeit használtam.