Pakisztáni területeket támadott az indiai légierő

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Légicsapást hajtott végre az indiai légierő kedden kora reggel Pakisztán területén, fegyveresek táborait semmisítette meg, közölte Gadzsendra Szingh Sekavat indiai mezőgazdasági államminiszter. Prakash Javadekar emberi erőforrásokért felelős miniszter pedig azt mondta, hogy India megtette a szükséges lépéseket, hogy megvédje az országot. 

Narendra Modi miniszterelnök pedig szabad kezet adott a hadseregnek, hogy reagáljon a vitatott hovatartozású Kasmírban történt, február 14- i támadásra, amiben az indiai rendőrség tartalékos erejének 40 tagját ölték meg. A merénylő, egy helyi fiatal a Dzsais-e-Mohamed (Mohamed hadserege) nevű iszlamista katonai csoporthoz tartozott. Újdelhi azzal vádolta meg a pakisztáni titkosszolgálatot, hogy köze volt a merénylethez. 

A pakisztáni hadsereg korábban arról számolt be, hogy indiai katonai repülők léptek be területére Kasmírban, és kiengedték rakományukat. Ugyanakkor a pakisztáni fél szerint a támadásnak nem voltak halálos áldozatai, a találatok pedig csak egy erdős területet értek. (Reuters/MTI)

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.