Egy szegedi nő megfojtotta, és elásta egy barátnőjét, majd egy évre beköltözött a házába

bűnügy
2019 február 27., 09:32
comments 144

Két évvel ezelőtti gyilkossággal gyanúsítanak egy szegedi nőt, aki egykori barátnőjét fojtotta meg, a holttestet az áldozat házának kertjében elásta, majd csaknem egy évig élt az ingatlanban.

photo_camera Fotó: police.hu

A rendőrség 2018 júliusában indított eljárást egy helyi asszony eltűnése miatt, és felvetődött a gyanú, hogy bűncselekmény történt, a feltételezett elkövető pedig egy egykori barátnő.

A megalapozott gyanú szerint a két nő 2017 májusában összeveszett, a 44 éves asszony pedig megfojtotta a sértettet. A holttestet az áldozat házának udvarában egy ismerősével elásta, majd közel egy évig élt az ingatlanban, miközben a nő családját különböző történetekkel nyugtatgatta az áldozat hollétével kapcsolatban.

A rendőrség kedden tartott helyszíni szemlét a háznál, és a kertben megtalálták az asszony holttestét.

link Forrás

A 44 éves szegedi nő ellen emberölés, társa, egy 45 éves férfi ellen bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A nyomozók mindkettőjüket őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.