A klímaváltozás kérdése köré építi egész kampányát egy amerikai elnökjelölt

Pénteken jelentette be Washington állam kormányzója, Jay Inslee, hogy harcba száll a 2020-as amerikai elnökjelöltségért a demokraták előválasztásán. Inslee bejelentésének jelentősége, hogy hangsúlyosan olyan jelölt, aki egy központi témára, a klímaváltozásra hegyezi ki a kampányát. 

Fotó: Karen Ducey/AFP

És ugyan a klímaváltozásról rengeteg szó esik az amerikai médiában is, az elnökjelöltek mégsem szokták kiemelt helyen kezelni, szívesebben beszélnek inkább gazdaságról meg munkahelyteremtésről. 

Ugyan arra nagyon kevés esély van csak, hogy Inslee messzire jusson a demokraták előválasztásai során, de az Axios értelmezése szerint indulása arra talán jó lehet, hogy a klímaváltozás témáját még jobban beemelje a kampányba, és a többi jelöltet is határozottabb állásfoglalásokra késztesse. 

Mint kampánytancsadója fogalmazott, soha nem fordult még elő egy nagypárt képviselőjétől, hogy a klímaváltozást tegye meg első számú kampánytémájává. Inslee is arról beszélt a jelöltségét beharangozó videóban, hogy ők az első generáció, melyek már érzik a klímaváltozás hatásait, és az utolsó, amely még tehet ellene valamit. 

Konkrét közpolitikai javaslatokat még nem tett közzé, de kampánya honlapjáról négy ígéret már kiolvasható:

  • felgyorsítani az átállást a 100 százalékban tiszta energiafogyasztásra, 
  • a modern technológiába történő befektetéssel több millió új munkahely létrehozása
  • harcolni a környezeti igazságosságért és egy mindenkit elérő gazdaságért
  • és véget vetni a fosszilis üzemanyagok használatának.

Inslee jelöltségét segítheti a közelmúlt több olyan jelentése is, melyek szerint nagyon hamar nagyon súlyos következményei lehetnek a klímaváltozásnak, ahogy az is, hogy a Fehér Házban jelenleg egy olyan ember ül, aki nem nagyon hisz ennek az egésznek a valódiságában. Szintén erős pont, hogy Inslee nem most talált rá erre a témára, évtizedek óta foglalkozik a megújuló energiahordozók ügyével. 

Ugyanakkor a Demokrata Pártot ismerő elemzők szerint várhatóan az összes induló jelölt kiemelten fogja majd kezelni a klímaváltozás kérdését, így nehéz lesz egyetlen embernek tematizálnia a kérdést.