Idén két irodalmi Nobel lesz

KULTÚRA
2019 március 05., 14:24
comments 53

2019-ben két irodalmi Nobel-díjat is átadnak, jelentette be kedden a díj odaítéléséről döntő Svéd Akadémia. Így akarják pótolni, hogy tavaly egy zaklatási botrány miatt elmaradt a díj átadása.

2018 volt az első év 1949 óta, hogy nem adták át a világ legrangosabb irodalmi díját, miután szexuális zaklatási botrány rázta meg a Svéd Akadémiát. A díjról döntő egyik tag féjét nemi erőszakért börtönbe is csukták, és olyan sokan mondtak le, hogy kevesebben maradtak, mint ahányan a díjról annak szabályai szerint dönteni kell.

Keddi ülése után az egykori alapító érdekeit képviselő Nobel Alapítvány arról adott ki közleményt, hogy miután a Svéd Akadémia lépéseket tett és fog tenni a belé vetett bizalom visszaállítására, idén ősszel a 2018-as és a 2019-es díjakat is át tudják majd adni.

A bizalom visszanyerésének részeként a Svéd Akadémia mellé kineveztek öt külső tagot is, akik a következő években segítenek kiválasztani a Nobel-díj nyerteseit. Hogy pontosan ez hogy fog zajlani, azt nem tudni, de a Nobel odaítélésének folyamata eddig sem volt nyilvános. Annyit tudni, hogy az év februrjára összeáll egy körülbelül 200 nevet tartalmazó lista, azt májusra leszűkitik, majd az öt döntőst a nyár folyamán értékelik. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.