Kihalás fenyegeti a legritkább orangutánfajt

Még két éve sem fedezték fel, máris a kipusztulás fenyegeti a világ legritkább orangutánfaját, az indonéziai Szumátra szigetén élő tapanuli orangutánt.

Tapanuli orangután hímFotó: Tim Laman/Tim Laman

Biológusok csak 2017-ben jöttek rá, hogy az addig ismert két orangutánfaj, a borneói és a szumátrai mellett egy harmadik is él, a Szumátra hasonló nevű vidékéről elnevezett tapanuli. Akkor úgy számoltak, hogy egy körülbelül 1000 négyzetkilométeres területen mintegy 800 egyedük élhet, de már akkor is világos volt, hogy ezek is veszélyben vannak a környéken zajló természetromboló gazdasági tevékenységek miatt. 

Most a tapanulik végképp a kihalás szélére sodródtak, miután egy indonéz bíróság engedélyezte, hogy megépüljön egy vízierőmű Szumátrán, közvetlenül az orangutánok élőhelye mellett. A bíróságon az erőmű ellen érvelő tudósok egyike azt mondta a BBC-nek, hogy annak megépítése tényleg végzetes lehet az orangutánok számára.

A 2022-ben működésbe helyezendő, 1 milliárd dollárba kerülő vízierőmű nemcsak az orangutánok, hanem gibbonok és szumátrai tigrisek élőhelyét is veszélyeztetné, valamint természetesen számtalan kevésbé híres állatfajét is.

Az erőművet a Sinohydro nevű kínai állammi cég építené meg, pont ott, ahol az új orangutánfaj egyedeiből a legtöbb van. Az építkezés a tapanuli orangutánok három ismert élőhelyéből csak egyetlen egyet hagyna érintetlenül. Ez szakértők szerint különösen veszélyes, és így az orangutánok száma annyira megcsappanhat, hogy onnét már nem lehet visszaút. (BBC)