10 millió forint kenőpénzt kért a műszaki ellenőr, hogy okosba újítsanak fel egy honvédségi épületet

Tbg
bűnügy
2019 március 06., 06:56
comments 58

Vádat emeltek egy honvédségnél közalkalmazottként dolgozó férfival szemben, aki egy beruházás műszaki ellenőreként 10 millió forint kenőpénzt kért a kivitelezőktől.

A férfit önálló intézkedésre jogosult személy által folytatólagosan elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolják.

A férfi a honvédség ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó hivatalánál dolgozott közalkalmazottként, műszaki előadói beosztásban. Munkaköréhez tartozott a számára kijelölt beruházások műszaki ellenőri feladatainak ellátása, így a teljesítések átvételére és igazolására is.

A Honvédelmi Minisztérium 2017-ben közbeszerzést írt ki egy hódmezővásárhelyi honvédségi ingatlanegyüttes tetőszerkezetének felújítására. 

Az alvállalkozókat a vádlott - mint a beruházás műszaki ellenőre - 2018 márciusában megkereste, és felajánlotta, hogy a munkát ne a közbeszerzésben előírt műszaki tartalommal végezzék el. Ajánlata szerint ezzel a vállalkozók mintegy 10-10 millió forintot tudnak megspórolni, ő azonban öt-öt millió forintért cserében szerződésszerűnek igazolja le a teljesítéseket.

A vállalkozások képviselői nem fogadták el a vádlott ajánlatát, így pénzátadás nem történt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.