Az európai szélsőjobb szerint tárgyalnak a Fidesz csatlakozásáról

Bár a Fidesz tagadja, hogy bármilyen európai parlamenti frakcióval tárgyalnának a csatlakozásukról, a Politico értesülései szerint az európai szélsőjobboldali pártokat tömörítő Nemzetek Európája és Szabadság (ENF), aminek az újfasiszta olasz Lega mellett tagja Marine Le Pen Nemzeti Mozgalma és a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt is, "párbeszédet folytat" a Fidesszel a párt esetleges csatlakozásáról.

A politico ezt az ENF egy meg nem nevezett tagjára hivatkozva írja.

A Fidesz jelenleg a legnagyobb európai frakció, a Néppárt tagja, de a pártszövetség 12 pártjának kezdeményezésére március 20-i kongresszusukon akár a Fidesz kizárásáról is dönthetnek. Ha ez megtörténik, a Fidesznek új szövetségeseket kell kerítenie. A Politico szerint az ENF ilyen lehet, mert Orbánhoz hasonlóan Le Pen és Salvini, a Lega vezére is engedékeny Oroszországgal és hasonlóan euroszkeptikus.

Igaz, a lap azt is elismeri, hogy több politikai kérdésben nézetkülönbség is van a Fidesz és a többiek között, ezek közül azt emelték ki, hogy míg Orbán határozottan elutasítja a menekültek befogadását, Salvini ragaszkodik hozzá, hogy más európai országok segítsék Olaszországot az oda érkező migránsok befogadásával. A francia és az olasz szélsőjobboldal ráadásul határozottan ellenzi azt is, hogy az EU a fejletlenebb tagállamokban költse el a gazdagabb országok befizetéseit.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.