• Hónapok óta súlyos konfliktus van a kormány és a Magyar Tudományos Akadémia között. A tét: ki irányítsa és miből finanszírozzák az MTA kutatóhálozatát.
• Látszik, hogy az állam évtizedek óta egyre nagyobb beleszólást követel magának abba, mi történik a tudományos életben, a populista politika felemelkedésével azonban az is kiderült, hogy a politikusoknak már nincs szükségük tudósokra a világ megmagyarázásához.
• Mit tehetnek ebben a helyzetben a tudósok? Nos, ki kellene állniuk a reflektorfénybe - mondja egy tudós.
• Eközben egy másik tudós szerint már azzal is hátrány érheti a kutatóintézetét, hogy egyáltalán kiáll, és nyilvánosan elmondja a véleményét.

Tavaly nyár óta tart a konfliktus a magyar kormány és a Magyar Tudományos Akadémia között, miután a kormány jelezte, hogy felülvizsgálná az MTA kutatóintézeteinek a működését, majd egy olyan javaslattal állt elő, ami lényegében elvenné az MTA-tól a kutatóhálózatot.

Az MTA elnöksége és közgyűlése ebbe nem törődött bele, ők azt mondják, a kormány ellehetetleníti a kutatóintézteket, hiszen - bár az új működési modell még egyáltalán nincs meg - már megvonták tőlük az intézetek működtetéséhez szükséges pénzt. Az átalakításra ilyen rohamtempóban szerintük nincs lehetőség, és egyébként is, a kutatóhálózat nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújt, és fontos alapkutatásokat végez.

Palkovics László ITM miniszter azt mondja, ők egy jobban működő rendszert szeretnének. A cél az, hogy

• a kutatások jobban foglalkozzanak a mai társadalmakat érintő kérdésekkel,
• hamarabb vezessenek eredményre,
• több legyen az innováció,
• „a tudásból közvetlen gazdasági haszon is keletkezzen”.

A miniszter arra is emlékeztette a tudósokat, hogy végsősoron az adófizetők pénzét költik, jelen formában pedig erre a pénzköltésre nincs ráhatása az államnak. Magyarul a kormány nagyobb befolyást akar szerezni afölött, hogyan és mire költik a kutatásra szánt pénzeket.

Ez a kérdés pedig innentől kezdve jóval többről szól annál, mint hogy milyen finanszírozási modell szerint kapják a pénzt a tudósok. A kérdés inkább az, hogy mit jelent a tudományos szabadság, a tudósok kutatási autonómiája, és mennyire dumálhat ebbe bele a politika?

Erről szólt az Eötvös Csoport szerda esti beszélgetése, ahol három kutató tartott rövidebb-hosszabb előadást a tudománypolitikáról. A tudományos szabadság abból áll vajon, hogy egy tudós maga választja meg, mit akar kutatni? Vagy hogy ő választ meg egy módszert, amit a kutatáshoz használni fog? Vagy hogy szabadon közölheti, milyen eredményre jutott? - ezeket a kérdéseket Győrffy Dóra közgazdász tette fel a bevezető előadásában.

A politika nyilván nem szólhat bele abba, hogyan kell elvégezni egy szívműtet, hiszen azt szakértők végzik. Arra persze alkothatnak szabályokat, hány szívműtét végezhető el állami pénzen, mint ahogy azt is eldöntheti a többség által megválasztott kormány, hogy atlétikai csarnok vagy focistadion épüljön a városban.

De az állami pénzen kutató tudósnak szabad olyan eredményt publikálni, ami szembe megy a kormány álláspontjával? Ha a politika azt mondja, 2x2 az 6, akkor a tudós leírhatja, hogy nem, az 4?

Megírhatja egy tudós a magyar PISA-tesztek eredményeit akkor, ha azok rossz képet festenek a kormány oktatáspolitikájáról? Győrffy szerint nyilván igen, hiszen ezek beletartoznak a tudomány szabadságba. Ha nem lehetne, akkor a polgárok nem jutnának pontos információkhoz, és dönteni se tudnának például egy választáson.

De akkor mégis, hogyan jutottunk el 2019-re oda, hogy vitát kell szervezni a tudományos szabadságról? - kérdezte Győrffy. Már pedig az MTA átalakítása pont ezt a kérdést veti fel.

Mindegy, mit mond egy tudós, ha a szomszéd mást mond

A másodikként felszólaló Fábri György előadásából kiderült, hogy ebben az égegyadta világon semmi meglepő nincs. Fábri az ELTE PPK dékánhelyettese és régebben hivatalos minőségben is dolgozott az MTA-nál kommunikációs igazgatóként. Ő azt mondta, hogy a tudományos autonómia sajátos jog, amelyet sokféleképpen lehet problematizálni.

Ő például habilitált docens, elvileg bármilyen kurzust tarthatna az egyetemen. Mi van, ha ő elméleti fizikából szeretne kurzust tartani, amikor nyilvánvalóan nem ért hozzá? A dékánom beszélgetéseket folytatna velem, ezzel csorbulna a szabadságom - mondta.

Ez egy szélsőséges példa, de Fábri rögtön utána mondott egy életszagúbbat: van olyan munkahely a világon, ahol egy alkalmazott kritizálhatja a munkaadóját? A tudós fizetését az akadémia, az egyetem vagy az állam adja, adott esetben a tudós mégis megteheti, hogy kritizálja az államot, miközben ha egy multinacionális cégnél dolgozó mérnök olvasna be nyilvánosan a cégnek, akkor rövid úton kirúgnák.

A tudományos autonómia vajon megköveteli, hogy professzorok részt vegyenek a tudományos intézetek irányításában, vagy azokat inkább menedzserekre kell bízni? Ez a kérdés már egyáltalán nincs távol a kormány-MTA vitától, amelynek az egyik lényegi pontja, hogy a tudósokból álló akadémiai köztestületnek vagy egy kormányzati képviselőkből álló csoportnak legyen nagyobb befolyása a kutatóintézetekre?

Fábri szerint az elmúlt 30-40 évre épp az volt a jellemző, hogy az állam, mint finanszírozó egyre nagyobb beleszólást követelt magának abba, hogy mi történik a tudományos intézetekben, egyetemeken, mondván, minden közszolgáltatásnak átláthatóvá kell lennie, hogy tudni lehessen, mire költik a pénzt. Sőt, nem csak az állam követeli meg ezt a beleszólást, hanem azok az üzleti szereplők is, akik szponzorként megjelennek egy-egy intézetnél, kutatásnál. A magyar kutatásfinanszírozásban pedig egyre nagyobb a vállalati rész.

Ezek a törekvések mind a tudományos autonómiát nyirbálják, amely világszinten került lejtmenetbe.

„Sok szerencsét kívánok mindenkinek, hogy egy támogató cég vezetőjével az autonómiáról beszélgessen!” - mondta Fábri, de hozzátette, hogy ennek a „menedzserizmusnak” az elterjedése logikus. Az újdonság, amely Magyarországon sajátos színezetet adott a történéseknek, az a populizmus felemelkedése.

„A populizmus érinti a tudományos racionalitást, és a racionalitást általánosságban: azt, hogy ki mondja meg, mi igaz és mi nem” - magyarázta.

A populista megközelítésben teljesen érvénytelenné válhat, mit mond a tudós. „Na és akkor mi van, nekem meg a szomszédom mást mondott” - példálózott Fábri. Ebben a helyzetben különösen fontossá válik, hogy mit gondolnak az emberek tudományról.

Fábri egy 2013-as felmérés eredményeit mutatta be, amelyet a magyar lakosság körében végeztek. Ebből kiderül, hogy a magyarok alapvetően pozitívan állnak a tudósokhoz, ez az orvos után a legnagyobb presztízsű szakma. De az is, hogy a különböző végzettségű emberek mást gondolnak arról, mikor hasznos a tudomány.

A diplomások inkább mondják azt, hogy a tudomány önmagában is fontos érték, mindenféle gazdasági megtérülés nélkül is, az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők viszont már inkább gondolják azt, hogy - ahogy Fábri fogalmazott - „a tudomány lesz szíves hasznosnak lenni”. Azaz ha egy politikai erő így érvel, annak lesz bázisa.

Ezzel szemben hogyan lehet érvelni a tudomány mellett?

Fábri 3 érvet is mondott:

• A tudományból technológiai lesz.
• A tudomány adja a mondanivaló hivatkozási alapján, bizonyít, tényeket mond ki.
• A tudomány a modern civilizáció modellje.

Fábri szerint a kérdés az, kit érdekelnek ezek az érvek? A kutató szerint a menedzser-szemlélet nem most bukkant fel a magyar tudományos életben, hanem már a 80-as években, aztán Bokros Lajos és Kóka János idejében is. „Mindezzel szemben azonban létezett egy erős ellenállás az akadémián és az egyetemeken” - mondta Fábri. Ez az ellenállás a tudományos autonómia bázisa volt. Fábri szerint az akadémián többségében konzervatív tudósok vannak, akik azt gondolták, van akkora súlyuk - különösen egy jobboldali kormány alatt - , hogy meg tudják védeni az MTA-t.

„És akkor bekopogott a valóság, a populista rendszerben nincsen rájuk szükség” - mondta Fábri.

Hogy miért, azt később úgy magyarázta, hogy lobbiereje a tudománynak csak akkor van, ha a politikai hatalomnak szüksége van a tudósokra legitimáció gyanánt. Egy populista, kellően erős kormánynak viszont nincsen rájuk szüksége. Mit tehetnek ilyen helyzetben a tudósok?

„Nem lehet kikerülni azt a helyzetet, hogy újragondolják a tudomány és a közösség viszonyát” - mondta.

Fábri szerint a tudománynak ebben a helyzetben népszerűséget kell szereznie,„tudós sztárokra van szükség, tudománypolitikai héroszokra van szükség”, és a médián keresztül el kell érni a népet. Akkor talán a populista politika számára is érdekes lesz, mi történik a tudománnyal, és így a tudomány autonómiája valamennyire újraépíthetővé válik.

Fábri szerint ehhez olyan emberek kellenek, akik ki tudnak állni és meg tudják mondani a választóknak, a médiának, hogy mi a jó a tudományban.

Kell a művészettörténész is, nem csak az informatikus

Valamennyire éppen erről szólt a harmadik tudós, Havas Attila előadása: miért fontos a tudomány?

A felvezető mondatai azonban mindennél többet elárultak arról, mennyire komoly szakadék van jelenleg a kormány és az autonómiájukat védeni próbáló tudósok között.

Havas az MTA egyik kutatóintézetének, a KRTK KTI-nek, azaz a Közgazdaság-Tudományi Intézetnek a munkatársa. Ez feketén-fehéren ott is volt az előadását bevezető dián, és el is mondták róla, hiszen ott dolgozik. Ő viszont azzal kezdte az előadását, hogy most hangsúlyosan a saját véleményét mondja, nem a kutatóintézet nevében beszél.

A miniszter állandóan azt hangoztatja, hogy az MTA politizál. Nem szeretném, hogy erre hivatkozva bármilyen hátrány érje az intézetemet - mondta.

Majd felolvasta, hogy az elmúlt években a kormány mennyit költött egyes intézkedésekre:

• A Puskás Ferenc stadionra közel 190 milliárd forint megy.
• A vizesvébé költségvetése bőven túllépte a 100 milliárd forintot.
• Az MTVA évi 80 milliárd forintot kap.
• A kormányzati kommunikációra két év alatt 50 milliárd forint ment.

Az MTA intézetei mindezekkel szemben évek óta évi 20,1 milliárd forintból gazdálkodnak. „Itt abbahagyhatnám a beszélgetést” - mondta Havas.

Palkovics miniszter többek között azzal indokolta az MTA átalakítását, hogy kevés Magyarországon az innováció. Ez Havas szerint is így van, mindössze a vállalatok ötöde mondhatja el magáról, hogy innovatív, és emiatt szerinte is érdemes lenne beavatkoznia a kormánynak, de a tudós előadása alapján a minisztérium tévúton jár.

Palkovicsék számon kérték például az MTA-n, hogy a kutatóintézetek túl kevés szabadalmat adtak be, miközben ez Havas szerint nem is várható el tőlük, hiszen erőforrásuk sincsen a szabadalmak kezelésére, jó esetben pedig az innovatív technikákat nem a kutatóintézetek, hanem maguk a vállalatok végzik (a tudományos szféra segítségével akár, de az újdonságoknak ott kell megjelenniük).

„Ha belepiszkálunk egy szervezet működésbe, például az MTA működésébe, de a vállalatokhoz nem nyúlunk, akkor nem tudjuk javítani az innovációs tevékenységet” - mondta Havas.

Tévút továbbá az is, ha a kormány azt mondja, alap helyett alkalmazott, azaz rövid távon jobban megtérülő kutatásokra van szükség. Az alapkutatások ugyanis elengedhetetlenek, már csak azért is, mert a kutatók új nemzedéke csak kutatások végzése közben tud megtanulni kutatni, tökéletesíteni a módszereit (vagy akár valami jobbat kitalálni).

A humán- és társadalomtudományoktól ismételten necces bármilyen szabadalmat elvárni, mégis elengedhetetlen, hogy legyenek régészek vagy művészettörténészek. Havas itt azt hozta példának, hogy ha informatikusok turisztikai applikációt akarnak fejleszteni, ahhoz kelleni fog egy-két művészettörténész is, akik együttműködnek velük. De a vállalatvezetési problémák megoldásában is fontos feladataik vannak a társadalomtudósoknak, szükség van történészekre a múlt megismeréséhez, a tananyagok összeállításához.

Vagy még egy konkrét példát említve:

Havas szerint Magyarországon az önvezető autók fejlesztésébe több pénz megy, mint a teljes magyar kutatóhálózatba, mégis, a mérnökök nem fogják tudni etikai és filozófiai kutatások nélkül megoldani azokat az etikai problémákat, amelyek az önvezetés kapcsán felmerülhetnek.

Havas szerint a sikeres innovációhoz rengeteg dolog kell, és némelyiket elő tudná segíteni az állam:

• Együttműködés erősítése különböző gazdasági szereplők között.
• Tisztességes piaci verseny.
• Piaci erőfölények kialakulásának megakadáloyzása.
• Kiszámítható szabályozás.
• Erős vállalkozói kultúra.
• Szakpolitikák összehangolása.

„Erre nem látok jeleket, erről kéne vitatkozni, és nem arról, hogy ezzel a 20 milliárd forinttal mi legyen és hány szabadalmat kell gyártani” - mondta.