116 millió forintot sikerült kicsalniuk egy cégtől, de az utolsó pillanatban lebuktak

Majdnem sikerült átvernie egy négyfős bandának egy céget, amelytől megpróbáltak kicsalni 116 millió forintot. 

Egyikük a cég partnerének adva ki magát azzal kereste meg a vállalkozást, hogy megváltozott a bankszámlaszámuk, ezért az éppen esedékes átutalást már az új számlára küldjék.

A számlaszám megváltozásáról a sértett cég írásban kért megerősítést, a banda ezért aláírást és cégbélyegzőt is hamisított.

„Miután a társaság átutalt több mint 116 millió forintot az e-mailben szereplő számlaszámra, a 28 éves hajdúsámsoni K. András - akihez a bankszámla tartozott - elment egy zuglói bankba, hogy felvegye a pénzt” - írja a hírről beszámoló Napi.hu.

A rendőrök azonban márt várták a férfit a bankban és előállították. Négy ember ellen indult eljárás. (Napi.hu)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.