2019. eddig nem nézett ki szépen MTK-s szempontból: mióta véget ért a másfél hónapos karácsonyi fociszünet, a csapat - az a csapat, ami az idény első felében sokáig harmadik-negyedik helyen állt - hat bajnoki meccsből csak 1-et tudott megnyerni 4 vereség és egy döntetlen mellett. 

Az ősz derekán még nemzetközikupa-esélyesnek tűnő MTK március elején már csak 6 ponttal, vagy ha tetszik 2 vereséggel előzi meg a jobbik kieső helyen álló Kisvárdát. A hat utóbbi meccs fájdalmas ellentettje volt a bajnoki idényt nyitó hatnak, a mostani 4 vereséghez képest akkor ugyanis 4-szer győzött a csapat  1-1 vereség és döntetlen mellett. 

Ha így nézzük, akkor Feczkó imént bejelentett menesztése racionális lépés volt egy jó gazdaként fellépő, felelős klubvezetéstől. 

Mondhatni a papírforma alapján elvárható minimum. De ha az ember - legalább szurkolásszinten - ismeri a csapatot, tisztában van a keret erősségével és kint volt az idény meccseinek többségén, akkor a döntés mellbevágóan nagy tévedésnek tűnik. Nekem mindenképpen.

Ebben a témában nem elfogulatlan elemző vagyok, hanem az elképzelhető legelfogultabb: MTK-szurkoló vagyok, sőt ultra, amikor kimegyek meccsre, akkor kiabálok, énekelek, ugrálok és ha köteleznek rá, még zászlót is lengetek, bár a zászlókat nagyon utálom, mert nem lehet látni tőlük semmit. De ez az elfogult pozíció ebben az esetben nem akadálya a tisztánlátásnak, hiszen nekem egyetlen érdekem van, miszerint a csapat szerepeljen a lehető legjobban.

És Feczkó kirúgás innen nézve is elég nagy marhaságnak tűnik.

Az MTK-szurkolók mindig mindenen károgó, összehasonlítási alapnak csakis a Hidegkuti-, Sándor Csikar- és Verebes-féle csapatot elfogadó része jó ideje fújt már Feczkóra, indulatos kommentekben hiányolva a türelmes labdatartásra, azonnali visszatámadásokra és kulturált passzjátékra alapuló, technikás-élvezetes MTK-stílust.

Teljességgel figyelmen kívül hagyva az MTK elmúlt éveit és a keret erősségét. Vagyis azt, hogy ilyen játékra ez a keret akkor sem lenne képes, ha Guardiola vagy Marcelo Bielsa edzené.

Az MTK nem véletlenül esett ki két évvel ezelőtt az NB1-ből. A Várszegi-korszak óta a remek utánpótlásneveléséről, az akadémiáról kikerülő fiatalok folyamatos beépítéséről, a 16-20 éves tehetségek és a tapasztalt profik ügyes elegyítéséről, illetve a könnyen felismerhető, “ajaxos” stílusáról ismert csapatra ezek egyike sem volt már igaz jó pár éve. Az akadémiáról már nem került ki évjáratonként 3-4-5 magyar szinten feltűnő tehetség, akik kikerültek, azok nem kerültek be a csapatba, ami csak vergődött és már nyomokban sem volt ajaxos a játékstílusa.

Az utolsó Nb1-es évben már tényleg arcpirító színvonalú meccsek követték egymást, a teljesítmény egészen kiábrándító és reménytelen volt, ráadásul a kilábalás reménye nélkül. Az a kevés játékos, aki legalább a kifejezés játszótéri értelmében “tudott focizni”, az már a karrierje vége felé járt, belső utánpótlás nem látszott és a helyzet egészen kilátástalannak tűnt.

A klubvezetés ekkor meglepően ügyesen lépett fel: megszabadult egy rakás fölösleges focistától, összekapart a piacról pár labdaügyesebb, korábbról MTK-s kötődésű játékost és kinevezte edzőnek a fiatal, ambíciózus Feczkót. Baromi fontos látni, hogy Feczkótól milyen istentelenül nagy bravúr és nem pedig a huhogók által emlegetett “minimálisan elvárható teljesítmény” volt az, hogy rögtön az első idényben, nagy fölénnyel visszajuttatta az MTK-t az első osztályba. A Fradinak ez három évig tartott annak idején, a Vasasnak ki tudja, meddig fog most. Az MTK NB1-ből teljes joggal, simán kieső kerete a változtatások ellenére összességében nem lett sokkal erősebb, de a szétesett, stílustalan gyömöszölésből Feczkó rövid úton felismerhető sémák szerint játszó, összetartó csapatot és szerethető focit csinált. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy magyar NB2-es szinten, dehát az volt a közeg és a megoldandó feladat.

És az MTK a csapat gerincét tekintve ezzel az NB2-es szinten erős, az NB1 színvonalához képest viszont kifejezetten gyenge kerettel vágott bele ebbe az idénybe. Olyan kiegyensúlyozatlan kerettel, amelyik csatárfonton hihetetlenül vékony - a csodás, de már veterán Torghellén és a hihetetlenül ingadozó teljesítményt nyújtó Lencsén múlott minden - amivel csak a védelem lyukassága vetekedett, a lassú, könnyen átjátszható középső védőkkel együtt. Némi variációs lehetőség egyedül a középpályán kínálkozott.

És Feczkó ebből az Nb 1,5-es alapanyagból dolgozva az idény eddigi részében sokkal inkább túl-, mint alulteljesített a csapattal. Első Nb1-es idényében is érvényesültek az Nb2-ben megismert pozitív tulajdonságai. Hogy képes a játékosok képességeihez igazodó taktikát kidolgozni. Hogy - ami az MTK-nál elvileg talán az egyik legfontosabb kívánalom egy edzőtől - ügyesen menedzselte a fiatalokat, fokozatosan beépítve a csapatba többüket, a látványosan legtehetségesebb Schafert egyenesen a Serie A-s szerződésig menedzselve.

Na és az sem utolsó szempont, hogy Feczkó értelmes, összefüggő magyar mondatokban beszélni képes, rokonszenves fellépésű figura, aki a szurkolókkal - mármint nem a mindenre károgó, a meccseket néma csendben és lehetőleg otthonról végignézőkkel, hanem a stadionba kijáró és ott hangosan szurkolókkal - remekül megértette magát. Végre volt egy edzőnk, akinek voltak érzelmei, látszott rajta, hogy mennyire feldobja a győzelem és megviseli a vereség. És akinek nem derogált, sőt láthatóan jól esett odajönni pacsizni meccs után.

A helyzet, minden őt ért kritikával szemben, az, hogy Feczkó távozásának pillanatában az MTK pont ott áll a tabellán, ahová a keretének ereje alapján való, sőt talán még kicsit jobban is annál. Egy olyan NB1-ben, ahol a pénz már nem számít, és ahol egy kiesőjelölt Kisvárda is sokszoros román válogatottat tud igazolni, teljes eltévedés volt azt várni, hogy Feckó majd dobogóra hozza be a csapatot, - sőt hogy kutya kötelessége lenne az élmezőnyben végezni.

Én sem örültem a sorozatos vereségeknek. De a kirúgásához vezető idei négy zakót olyanoktól szenvedtük el, mint a tízszeres költségvetésből gazdálkodó Vidi és Fradi és a két éve bajnok, tavaly 4. Honvéd, míg a döntetlent a dobogón álló Újpest ellen értük el idegenben. Kínosnak csak a Paks elleni hazai 1-2 volt mondható.

Feczkó olyan embernek tűnt, aki megtestesít szinte mindent, amit a realista ember egy MTK-edzőtől elvárna a 2010-es években. Ambiciózus, értelmes, relatíve fiatal edző, aki érti és tudja, mit miért csinál, közben nyitott a fiatalokra és jó a személyes fejlesztésben is. Kábé ez az, amire a klub úgy általában belőtte magát. Ekkora költségvetésből öncsalás vagy szélhámosság a Feczkó által elérteknél nagyobb eredményeket várni vagy ígérni. Ehhez képest óriási csalódás, hogy valami félreértett eredménykényszer miatt azelőtt kirúgták, hogy igazán nyomot tudott volna hagyni.

 Sok szerencsét, Feczkó mester, egy MTK-ultra most biztos, hogy szomorúbban fogja pörgetni a sálját.