A kormány a magyar kereszténység hetévé nyilvánította június első hetét

vallás
2019 március 12., 06:03
comments 175

A Magyar Nemzet azt írja, a kormány az elmúlt hetekben úgy döntött, a magyar kereszténység hetévé nyilvánítja Ferenc pápa június 1-i csíksomlyói látogatása és a június 7-én kezdődő hagyományos búcsú közötti időszakot. Az előterjesztés szerint a két eseményt kiemelt figyelemmel kezelnék: ösztönöznék és támogatnák, hogy felekezetektől függetlenül minél többen vegyenek részt rajtuk a Kárpát-medencei magyarok, ezzel is kifejezve a nemzet összetartozását és az 1000 éves magyar kereszténység iránti tiszteletet.

Fix program még nincs, így az emlékhét hivatalos meghirdetésére várhatóan március végéig kell várni.

A csíksomlyói Szűz Mária-kegyhelyre június 1-én, szombaton érkezik a pápa. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke a pápalátogatás napját fogadalmi búcsúnak nyilvánította.

A tervek szerint június 1-én, 11 órakor helikopterrel érkezik a pápa Csíksomlyóra, ahol a pápamobilon körbejár. Várhatóan 11:45-kor kezdődik a latin nyelvű ünnepi szentmise, a pápa beszédét magyarra fordítják. Az eseményre külön szabadtéri oltárt készítenek, mert a meglévő nem felel meg.

Aki elmenne a csíksomlyói pápalátogatásra, annak regisztrálnia kell a pontifex.ro-n. (MNO)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.