Elindult a határozatlan idejű sztrájk a Hankooknál

A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) közölte, hogy elkezdte a határozatlan idejű sztrájkot a HANKOOK Tire
Magyarország Kft. dunaújvárosi gyárában.

A szakszervezet szerint a cég teljesen elutasította a szakszervezet követelését, sőt a VDSZ korábbi ajánlatai és az utolsó pillanatig reményt adó tárgyalások helyett a teljes ellenállást választotta, ezért nem volt más lehetőség, mint elkezdeni a sztrájkot a dolgozók magas támogatása mellett.

A közlemény szerint a cégvezetés még a sztrájk előtti utolsó órákban is igyekezett nyomást gyakorolni a dolgozókra azzal, hogy elhíresztelték: ha sztrájk lesz, elmaradhat az év végi bónusz.

A VDSZ azt írja, a cég „egy, a dolgozóknak címzett közleményében – fittyet hányva a hatályos magyar jogszabályoknak – közölte: nem hajlandó semmiféle tárgyalásba bocsátkozni a sztrájk idején, pedig a munkabeszüntetés alatt is kötelező az egyeztetés.

Egy dolgozó egy abronccsal a dél-koreai cég rácalmási gyárában 2012. november 17-én.Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/AP

Kedden a kipufogóöntvényeket készítő, kínai tulajdonú Wescast Hungary Autóipari Zrt. 1200 dolgozót foglalkoztató üzemében is elkezdődött egy 3 napos sztrájk. Ott az átlagos fizetés alig haladja meg a garantált bérminimumot.