Gyilkossággal vádolnak egy volt brit katonát 47 évvel a véres vasárnap után

külföld
2019 március 14., 10:58

Vádat emelnek egy volt brit katona ellen az 1972-es véres vasárnap miatt - igaz, ő az egyetlen vádlott. 

Az 1972 januárjában történt eset az észak-írországi konfliktus talán leghíresebb atrocitása, a brit biztonsági erők éles lőszerrel lőtték az emberi jogokért tüntetőket Derry városban, 13-an haltak meg. Az esetről film is készült, híres dal is született róla, eddig viszont senkit nem ítéltek el az ügyben.

link Forrás

Stephen Herron északír ügyészségi vezető szerint egy volt katona ellen elég bizonyíték gyűlt össze két ember meggyilkolása, és négy ember elleni gyilkossági kísérlet miatt ahhoz, hogy vádat emeljenek ellene. A másik 18 gyanúsított esetében viszont nincs elég bizonyíték.

link Forrás

Az egyetlen vádlottat nem nevezték meg, csak „F katonának” nevezik, így hivatkoztak rá egy korábbi vizsgálat alatt.

Az eddigi legátfogóbb vizsgálat szerint a gyilkosságok indokolhatatlanok voltak, az áldozatok egyikénél sem volt lőfegyver, nem figyelmeztették őket, és ráadásul nem is jelentettek veszélyt a katonákra.

Az ügyészség elismeri, hogy az áldozatok családtagjai körében valószínűleg lényegesen nagyobbak voltak a várakozások annál, hogy egyetlen vádlott lesz, de ők csak a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dolgozhattak, és objektívnek kellett maradniuk. (Guardian

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.