Magam is szoktam gyorskorcsolyázni egyébként.

Persze nem szó szerint.

De meg-megcsúszok.

Szombat délután azzal az ajánlószöveggel osztottam meg a Facebookon egy Liu Shaolin Sándorról szóló hírt (lökés miatt éppen kizárták a bulgáriai gyorskorcsolyavébé egyik futamából),  hogy „Lökött a kínai vendégmunkás”.

Én ezt viccesnek gondoltam. Illetve nem is viccesnek, hanem amolyan abszurdnak. Abszurd utalásnak egy tökéletesen abszurd (társadalmi) helyzetre. Kicsit túlgondoltam, valószínűleg.

Azt gondoltam (túl), hogy ehhez – az abszurditás nyilvánvalóságához – elegendő kontextus maga a 444, illetve a közéleti helyzet, amelyben etnikum, identitás, kirekesztés meg mindenféle ilyen fogalmainkat naponta csavarják ki háromszor szorgos politikuskezek, különösen aljas nyereségvágyból.

(Amikor ezt írom, az MTI-ben éppen a Fidesz antiszemitázza a Jobbikot, amiért egy olyan képvislelőt indít EP-listája élén, aki korábban zsidókat listázott volna a Parlamentben. A Frankfurter Allgemeine Zeitung éppen antiszemitázza a Fideszt, amelyik kitüntette Döbrentei Kornélt, aki meg a néhány éve még nem megfelelő magyarságteljesíménye miatt átkozott, azóta már valahogyan újra Fidesz-komatíbilissé fogadott Nobel-díjas Kertész Imre szerint is antiszemita nyilatkozatokat tett. Tegnap pedig Manfred Weber a Dohány zsinagóga előtt, kipában jelentette be, hogy éppen békülne Orbánnal, olyan ügyekben, amikhez a budapesti zsidóságnak az égvilágon semmi köze sincsen. ((Hacsak nem burkolt elismertetése annak, hogy a CEU-üldözésnek mégis valami antiszemita indíttatása lehet…)) De mindegy is. Tehát valami ilyesmire gondolok, amikor a politikai célból kicsavart fogalmakról beszélek.)

Azt hittem, a vendégmunkásos posztot fölkapja majd szépen az erre tartott média, csócsálja, rágja, és nem veszi majd észre, hogy logikai hurokba kerül. Abba is került, egyébként: azok kezdtek hirtelen pc-t követelni, akik a pc-korszak végét hirdették; azok védik teljes erőbedobással az egyébként semmilyen fenyegetésnek ki nem tett sikeres, népszerű, kitűnő sportolót, akik rendszerint védtelen, kiszolgáltatott, megalázott emberek ellen hergelnek; azok lettek hirtelen az etnikai diverzitás harcos védelmezői, akik nemrég még a Stürmer modorában követelték az etnikai homogenitást; azok aggódnak a magyar gyorskorcsolyázó magyarságának vélt kétségbevonása miatt, akiknek a futballvébén a francia válogatott nem is volt francia, a német meg nem volt német.

Ezután akár azt is hihetném, hogy sikerült: egy abszurd kis állítás elég jól láthatóvá tette, milyen abszurd társadalmi közegben csúszkálunk.

De mégsem sikerült igazán, mert legalább két dolgot kihagytam a számításból:

1. hogy talán maga a közeg és 444 mégsem elég kontextus, hogy a állítás abszurditását nyilvánvalóvá tegye, illetve ez a kontextus gyorsan elveszhet az internet zajában;
2. Liu Shaolin Sándort magát, illetve az érzéseit, mivel neki csak annyi köze van igazából az egészhez, hogy rajta keresztül jól bemutatható a fenti őrület, de sem sportteljesítményét, sem a személyét nem érinti.

A gyorskorcsolyázó bajnok azt nyilatkozta, hogy bántónak érzete a megjegyzésemet.

Ezért tőle elnézést kérek. Nem volt szándékomban megbántani.

És természetesen nem szándékoztam megbántani azokat az olvasókat sem, akik valóban érzékenyek a kirekesztés minden formájára, és megfelelő kontextus hiányában nem érthették, hogy nem az volt a cél.

A többiek rugózhatnak rajta, ameddig akarnak. Az tényleg vicc.