Román sajtóértesülés szerint a magyar hatóságok letartóztattak egy korrupció miatt elítélt RMDSZ-es szenátort

bűnügy
2019 március 15., 15:23
comments 44

A magyar hatóságok letartóztatták a Romániában tavaly jogerősen börtönbüntetésre ítélt Olosz Gergelyt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori szenátorát - adta hírül pénteken román rendőrségi forrásokra hivatkozva a Mediafax hírügynökség.

A román kereskedelmi hírügynökség úgy tudja, hogy március 13-án tartóztatták le Oloszt, aki ellen Románia nemzetközi körözést adott ki az év elején. A volt politikust három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte december 20-án a román legfelsőbb bíróság, befolyással való üzérkedésben találták vétkesnek.
A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva, hogy a politikus korábban a román energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában.
Olosz Gergely a 2012-es parlamenti választásokon az RMDSZ egyik háromszéki jelöltjeként szerzett szenátori mandátumot, amelyről az ellene megindult vizsgálat következtében 2013 májusában lemondott. Olosz Gergely 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.