„A muzulmán közösség elleni merénylet ellenünk és Új-Zéland ellen irányuló támadás”

külföld
2019 március 16., 06:17
comments 149

Átalakított félautomata fegyvert használtak a mecsetek elleni véres támadáshoz a gyanúsítottak - közölte szombaton Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök, aki azt is elmondta, hogy továbbra is 29 sebesültet ápolnak kórházban, tizenegyen közülük válságos állapotban vannak.

A két christchurchi mecset elleni pénteki támadás során 49 ember meghalt, 48 másik pedig megsebesült. A fő gyanúsított, a 28 éves ausztráliai Brenton Tarrant ellen tömeggyilkosság miatt vádat emeltek.

Ez nem Új-Zéland
photo_camera Ez nem Új-Zéland Fotó: GLENDA KWEK/AFP

A kormányfő korábban bejelentette, hogy módosítani fogják a fegyvertartási törvényt, arra utalva, hogy az elkövetőnek volt fegyvertartási engedélye. Mike Bush rendőrfelügyelő egy másik sajtóértekezleten közölte, hogy elsődleges feladatának tekinti a közbiztonság szavatolását Új-Zéland-szerte, valamint az áldozatok és az érintett rendőrségi személyzet támogatását. „A hírszerzés hiányosságainak feltárása szintén elsődlegesen fontos” - tette hozzá Bush. A rendőrfelügyelő nagyra értékelte az emberek, a rendőrök és a mentők bátorságát. Hozzátette, hogy a gyanúsítottat az első telefonos riasztás után 36 perccel elfogták.

Lianne Dalziel, Christchurch polgármestere szombaton részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és minden érintettnek:

„A muzulmán közösség elleni támadás ellenünk, Christchurch és Új-Zéland ellen irányuló támadás.”

A muszlim közösség a város közösségének része, mondta. „Olyan emberekről beszélünk, akik hosszú évek óta élnek itt. A barátaink, a szomszédaink. Most átöleljük őket. És tudom, hogy Christchurch minden lakója nevében beszélek, amikor azt mondom, hogy szeretnénk közösen támogatni őket.” (newsroom.nz, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.