Gyógyszerekkel ölte meg a férjét, mert az nem akart elválni tőle

bűnügy
2019 március 20., 08:59

A Fejér Megyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt vádiratot nyújtott be azzal a szabadbattyáni nővel szemben, aki tavaly júniusban nagy mennyiségű gyógyszert adott be a férjének, amitől a férfi meghalt.

A nő azután határozta el, hogy túladagolással megöli a férjét, miután a férfi elzárkózott a házasságuk felbontásától és minden megoldást elutasított. A nő ennek érdekében 2018. áprilisában az általa szedett gyógyszereket adta be a sértettnek, amiktől a férfi rosszul lett, ezért kórházba szállították.

Majd 2018. májusában vitaminként feltüntetett altatókat adott a házastársának, majd az azoktól elkábult férfit megpróbálta a kádban fürdés közben víz alá nyomni. A nő a szándékától elállt, amikor a sértett kérdőre vonta.

Ezután tavaly június 1-én nagy mennyiségű, a szív- és érrendszerre ható gyógyszereket, és legalább 75 db kálium tablettát adott be a férfinak, majd magára hagyta és dolgozni ment. A nő a gyógyszeres dobozokat magával vitte, azokat a munkahelyén a hulladékgyűjtőbe dobta. A vádlott másnap, a kora reggeli órákban holtan találta a férjét, és értesítette a rendőrséget.

A férfi halála a gyógyszerek bevételét követő néhány órán belül keringés összeomlás, szívmegállás miatt bekövetkezett, amihez a beadott gyógyszerek káros hatása vezetett.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottal szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A bűncselekményt a Büntető Törvénykönyv 10 évtől 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéssel rendeli büntetni. (Ügyészség)