Most, hogy a Balatonra költözik, ott kezdtek tiltakozni a Red Bull Air Race ellen

POLITIKA
2019 március 20., 09:58
comments 271

Tarlós István pár hete az évek óta egyre növekvő felháborodás hatására kitessékelte Budapestről a Red Bull Air Race-t, amely ezután a Balatonon talált magának új helyszínt. Nem kellett sokáig várni a balatoni civilek tiltakozására emiatt. A Nők a Balatonért Egyesület a Legfelsőbb Bíróság egy 1999-es ítéletére hivatkozva azzal érvel a verseny ellen, hogy amennyiben nem bizonyítják előre, hogy a verseny nem veszélyezteti a környezetet, akkor a gazdasági előnyök és érvek sem mérlegelhetők, azokra hivatkozva nem lehet megrendezni a versenyt. Szerintük amúgy a verseny több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz.

Érveik szerint ugyanis a gépek nem csupán a levegőt, hanem magát a tavat is szennyeznék. Márpedig a Balaton állóvízként sokkal lassabban tisztul csak meg, mint a Duna.

A tiltakozók hivatkoznak a zöld ombudsman jelentésére is, amely már a budapesti helyszínnel kapcsolatban is megállapította, hogy a környezeti terhelés miatt a rendezvény megtartása belvárosban, sűrűn beépített, lakott területen egészséges környezethez való joggal nem egyeztethető össze. (Via Népszava)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.