Nem vonják meg Matteo Salvinitől a mentelmi jogot

Az olasz szenátus tagjainak többsége nemet mondott szerdán a belügyminiszter, Matteo Salvini mentelmi jogának visszavonására a szavazás nem végleges eredménye szerint.

A 315 fős szenátus 232 tagja szavazott délutánig nemmel, és a testület ezzel nem engedélyezte a belügyminiszterrel szemben indított jogi eljárás folytatását. A végleges eredményt 19 óra után jelentik be, addig még voksolhatnak azok a szenátorok, akik az első szavazáson nem vettek részt.

A balközép Demokrata Párt (PD) és a többi baloldali ellenzéki formáció szenátora Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására szavazott. A szintén kormányon kívüli jobbközép Hajrá Olaszország (FI) és a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) – a jobbközép koalíciót vezető – Salvini mellett szavazott. A mérleg nyelve a kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) volt.

Szenátorai közül néhányan előre jelezték, hogy nem értenek egyet a belügyminiszter migrációs intézkedéseivel, Luigi Di Maio, de az M5S vezetője egyértelművé tette, hogy Salvinivel szembeni szavazással az M5S szenátorai a pártból kizárásukat kockáztatják. Végül az M5S-nek két szenátorasszonya szavazta meg Matteo Salvini mentelmi jogának visszavonását, őket a párt fegyelmi bizottsága elé állítják.

Fotó: Andreas Solaro/AFP

Salvinit a szicíliai Catania ügyészsége hivatali hatalommal való visszaélés, személyi szabadság korlátozása, nemzetközi konvenciók megsértése címén akarta bíróság elé állítani. A belügyminiszter – aki egyben miniszterelnök-helyettes is – a szavazás előtt mondott beszédében az M5S és a Liga alkotta kormány közös felelősségét hangsúlyozta az olaszországi migrációs politikában hozott döntésekben. Azt mondta, hogy az egész procedúrát elindító eset, a 177 migráns partraszállásának több napon át tartó megtagadása az olasz kormány közös kezdeményezése volt Olaszország nemzeti érdekében.

A migránscsoport „segítségére siettünk, megmentettük és elláttuk őket. Megoldottuk a problémát anélkül, hogy veszélyeztettük volna az utasok életét” – mondta Matteo Salvini, aki szerint ezzel a döntéssel több ezer ember életét mentették meg, mivel az olasz kormány migrációs politikája elejét vette további hajók elindulásának. A miniszter szerint minél kevesebben kelnek útra, annál kevesebben érkeznek az olaszországi partokra, és annál kevesebb az út közben életét veszítő ember is. Aki nyitott kikötőket követel, valójában a temetőket nyitja meg a migránsok előtt – mondta. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.