Már megérte felkelni.

A Nemzet Egykori Színésze, a vonatbaleset után krokodilkönnyeket hullajtó, fénykorában Kossuth Lajoshoz hasonlóan a suttogástól az eszement üvöltésig minden hangregiszteren játszó Gyurcsány Ferenc végre újra nagyot alakít. Az utóbbi időszakban leginkább az összeakadó nyelvvel előadott beszédeiről ismert ellenzéki pártvezér ugyanis a facebookjára kiposztolt, titokzatos értelmű, az elmúlt 15 éves politikai karrierjére visszatekintő videóban próbálja újrapozícionálni magát. 

Gyurcsány tényleg a magyar politika nagy kaméleonja, a szónak nem a rendszertani, hanem a Robert de Niro-i értelmében. Volt ő már a Magyar Tony Blair, a Nemzet Reformere, a Nemzet Ripacsa, a Hazai Kézben Lévő Timföldipar Válasza Sas Józsefre és Orbán Önkéntes Nemezise is. De mi derül ki ebből a friss, több szempontból is igen meglepő videóból? Minek akarja magát láttatni Gyurcsány 2019. tavaszán, az EP- és az önkormányzati választások előtt?

A videó azzal a 2004-es archív felvétellel indul, hogy a későbbi Orbán- és NER-káder Szili Katalin, akkor még MSZP-s színekben, a boldogságtól fénylő arccal bejelenti, hogy a Ház megszavazta hősünk miniszterelnökségét.

Az akkori Gyurcsányban az a legfeltűnőbb, hogy a feje szélessége éppen a fele a mostaniénak és általában is olyan hatást kelt, mint egy heti három Vifon-levesen éhező kollégista. Ez a fejméret-dolog azért releváns, mert organikusan passzol a 2019-es Gyurcsány konszolidáltforradalmár-imidzséhez. Az archív blokk után megjelenő Mai Fletó ugyanis leginkább ilyennek mutatja magát: megállapodott, kikerekedett, konszolidálódott fazonnak, aki egykor nagy franc volt, de ma már érzelmesen, el-elrévedezve, búbánatosan emlékszik vissza a régi szép időkre.

Az egészben ez a busongó, lassú, lemondó alaptónus a legfurább. 

Gyurcsányra idén elvileg kemény, hajtós politikai évad vár, egy olyan szezon, amivel egy politikus életében csakis az országgyűlési választások éve vetekedhet. Az EP-választásokon - hála a tisztán listás rendszernek - objektíven megmutathatja, hogy a DK hol áll az ellenzék erősorrendjében, ráadásul anélkül, hogy szokás szerint az ellenzék megosztásával vádolnák. Itt elvileg még vesztenivalója is lehet, hiszen legutóbb Budapesten a DK lett a legerősebb balos ellenzéki párt. Aztán jönnek az önkormányzati választások, ahol elvileg megintcsak komoly neki a tét. 

Ehhez képest ebben a videóban nem valamelyik harcias, kakaskodó, kiabálós, vagy konfrontatív Gyurcsány-perszónát kapjuk, hanem egy kissé kásásan beszélő, édesbúsan emlékező, progresszív-demokratikus pudingot.

Az alákevert, lassú, patetikus zenével együtt az egész olyan hatást kelt, mintha Gyurcsány a visszavonulását akarná bejelenteni egy, a vélt sikereire visszatekintő videóval. 

Többször újranézve az egészben az a legfurcsább, hogy a film egyfelől bizonyos értelemben olyan, mint egy klasszikus kampányfilm, amennyiben az elején a Gyurcsány politikájának alapját jelentő miniszterelnöki reformterveit veszi sorra és fényezi. Csakhogy ezek a reformtervek közismert módon vagy elbuktak - ez volt a jobbik eset - vagy addig sem jutottak el, hogy el tudjanak bukni. Kevesen kampányoltak eddig azzal, hogy 

"tessék nézni, ezt, ezt és ezt sem tudtam megcsinálni, pedig haj de jó is lett volna!"

A miniszterelnöki időszakára visszatekintő blokk azzal ér véget, hogy jött a világgazdasági válság, ő Nemzeti Csúcsértekezletet hívott össze, ahol mindenféle reformjavaslatok születtek. innen szó szerint idézem a gyurcsányi narrációt, annyira meglepő, egyben rejtélyes az üzenete:

"A javaslatokat megszavazza a Parlament. De kiderült, hogy még tovább kell menni. Újabb javaslatok jönnek 2009 januárjában, aztán rájöttünk, hogy ez sem elég. Ekkor beláttam, hogy többet kell tennem az újabb reformokért, éppen ezért tíz évvel ezelőtt lemondtam." 

Vagyis az volt az igazi hasznos gyurcsányi reform, hogy a Nagy Reformer végre lemondott? Ez speciel így van, ha késett is vele minimum két évet, de meglepő, hogy ezt így ismerte be, mintegy a fű alatt, a hangját meg sem emelve.

A film innentől, ha ez emberileg lehetséges, még szomorkásabbá válik. Amikor azt mondja, drámai rezgéssel a hangjában, hogy "Kötcse lett életem közepe", az már nem olyan, mintha a politikától, hanem mintha az élettől is búcsúzna. 

Annál pedig, ahogy arról beszél, hogy a lemondása után mehetett volna professzornak a Harvardra, de rájött, hogy maradnia kell, mert az ő hivatása, jövője és élete a politika, Sztálingrádnál optimistább tónusban nyilatkozott bármelyik német katona.

Ezen a ponton jöttem rá a kókadt videó igazi kommunikációs trükkjére: a csel itt az, hogy Gyurcsány annyira elhagyja magát, hogy a néző - legyen bármennyire kritikus, sőt akár ellenséges az exminiszterelnökkel - legkésőbb ezen a ponton úgy érzi, hogy legszívesebben átölelné Ferencet mint ember az embert, megszorongatná a vállát és azt súgná neki, hogy "baszki, ne add fel, lehet, hogy miattad lesz itt 100 évig fideszes egypártrendszer, de az élet azért tök jó dolog". És lehet, hogy létezik egy titkos kampánykommunikációs képlet, miszerint 1000 képzeletbeli ölelés = 14,6 valós szavazat. Vagyis már okot nem tudok elképzelni, erre a szomorkodásra.

Gyurcsány azért nagy forma. A búbánat mélypontján bont ki egy humorbombont azzal, hogy a videónak a DK megalakításáról szóló blokkjában beveti a Milliárdos Mélyszegénylegény figuráját azzal, hogy szívettépően mélyszegény hangon meséli:

"Jártuk az országot nulla forintból, laktunk ismerősnél, rokonnál, barátnál."

A következő humorhurrikán akkor csap le a nézőre, amikor a NER-korszak legnagyobb DK-s húzásaként Gyurcsány a Fidesz kötelező választási regisztrációról szóló, hamar elvetett ötlete elleni, naponta 5-15 ember érdeklődését felkeltő Kossuth téri éhségsztrájkját idézi fel mint pártja legnagyobb húzását, amivel térdre sikerült kényszerítenie a Fideszt. 

A film a DK pompás ellenzéki sikereinek ecsetelésével végződik, miközben Gyurcsány lassú, méla új hangján többször is biztosít minket arról, hogy küzdeni fog.

Az isten irgalmazzon annak, aki ennek a tomboló erőnek akárcsak a közelébe is téved!