Jó reggelt kívánok az év eddigi legcsodálatosabb tavaszi reggelén

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Magyarország pillanatnyi időjárása 2019. március 24-én, 6:30-korGrafika: OMSZ

Szikrázó napsütésre ébredhet az ország 2019. március 24. reggelén. Van, ahol már ezen a korai órán 12 fokot jelentettek, ráadásul innen a szomszédból, Érdről is. De még a Kékestetőn is 9,6 fokot mértek hajnalban!

Az ég teljesen tiszta, a napsütés zavartalanul melegíthet, így az ország javában már délelőtt legalább 16, helyenként akár 18 fokig is melegedhet.

Délután pedig a legmagasabb vidékienket leszámítva mindenhol legalább 21 fok lehet. Délután az északkeleti, északi megyékben már előfordulhat egy-egy zápor. Ez előrevetíti a várható változásokat is. Ma ugyan az év eddigi legszebb tavaszi napja lesz, hétfőn azonban érkezik a hidegfront. Aznap még főleg esővel, a lehűlés igazán csak keddre ér ide. A jövő héten inkább csak tíz fok körül alakul majd a nappali csúcshőmérséklet, a leghidegebb hajnalon, csütörtökön pedig akár mínusz 6 fokig is lehűlhet.

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 0,2 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.