Levélben kérik Orbántól, hogy mondassa le Pócs Jánost, mert "egyetlen emberrel, egyetlen alkalmazottal sem bánhat így egy polgármester"

POLITIKA
2019 március 25., 21:07
comments 177

"Egyesületünk nevében a legmélyebb felháborodásunkat tolmácsoljuk, egyben javasoljuk, hogy pártelnökként kezdeményezze Pócs János lemondását a mandátumáról," írta Orbán Viktornak címzett levelében Setét Jenő aktivista, az Idetartozunk Egyesület elnöke. A Facebook-oldalára is posztolt levélben közli: bár jogi elégtételre már nincs mód, 

"azonban nagyon reméljük, hogy tettének politikai következményei lesznek, mert azt reméljük, hogy az országban még élni kell annak a minimumnak, hogy egyetlen emberrel, egyetlen alkalmazottal sem bánhat így egy polgármester, egy képviselő, egy közszereplő, és bízunk abban, hogy a magyarázat, miszerint „a videó szerencsétlen” nem elégséges és nem elfogadható."

Setét szerint "Pócs János tettére nem magyarázat az a sületlenség, hogy a traumát elszenvedő fél a barátja volt, sőt maga kérte e videó elkészítését. Már csak azért sem, mert az érintett elhunyt, így „nem áll módjában személyesen cáfolni” Pócs János állításait." Hozzáteszi:

"Az emberi méltóság védelme, 74 évvel az áldozatokat elégető Holokauszt után közös és keresztényi kötelezettségünk."

link Forrás

A napokban bukott elő egy 2008-ban készült videó, amin Pócs János akkori önkormányzati, jelenleg parlamenti képviselő viccelődik azzal, hogy felgyújtja egyik cigány alkalmazottját. A videón a férfi a gyúlékony anyaggal megrakott kazánban guggol, és azt mondja, Pócs dühös rá, amiért megivott egy féldecit. Pócs égő papírlapot rak a kazánba, majd a kiabáló férfire csukja az ajtót, és azt mondja, most majd megtanulja, hogy nem szabad innia.

Pócs a 444-nek pénteken elismerte, hogy ő hallható a videón, és azt mondta, a felvétel a cigány férfi kérésére készült, és viccnek szánták. A videó főszereplőjét a képviselő a barátjának nevezte, és azt is mondta, hogy a férfi azóta meghalt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.