Elhalasztotta a NASA a kizárólag női űrsétát

űrkutatás
2019 március 26., 04:15

Üvegplafon a világűrben is van, ennek az áttörését tervezte a NASA, amikor március 29-én, az űrkutatás történelmében először egy kizárólag nőkből álló csapatot küldött volna űrsétára. A "csapat" kifejezés ez esetben arra utal, hogy egyszerre két nő, és csak két nő hagyhatta volna el a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetét, hogy új akkumulátorokat szereljen föl.

link Forrás

A tervek szerint március 29-én került volna sor a két űrhajós, Christina Koch és Anne McClain küldetésére, amit most azonban lefújtak, mert kiderült, hogynincs elég űrruha a megfelelő méretben.Pontosabban a NASA megfogalmazása szerint "részben" emiatt halasztják el az űrsétát, bár gyanítom, hogy ez önmagában is elég lett volna hozzá, még ha lehetnek más okai is. Mint írták, McClain első űrsétája során derült csak ki, hogy rá űrruha felsőjéből M-es méret kell, ilyenből pedig csak egyet tudnak legyártani péntekig.

McClain volt a 13. nő, aki valaha kisétált az űrbe, március 29-én Koch lesz a 14-ig. McClain a tervek szerint április 8-án pótolhatja az elmaradt űrsétáját, de Koch nélkül, férfiak társaságában. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.