Kirúgta a Yale a diákot, akinek a szülei 1,2 millió dollár kenőpénzt fizettek a felvételihez

Amerikai sajtóinformációk szerint a világ egyik legerősebb egyetemének számító Yale visszavonta annak a fiatalnak a felvételijét, akinek a szülei 1,2 millió dollárt fizettek, hogy a gyereket felvegyék.

Ez az első alkalom, hogy egy egyetem megvált egy diáktól azóta, hogy március közepén kiderült, több tucat szülő fizetett kenőpénzeket, hogy felvegyék a gyerekeiket. Az ügyet az FBI robbantotta, és többek között olyan ismertebb amerikai sztárok is érintettek a botrányban, mint Lori Loughlin vagy Felicity Huffman. 

Fotó: Yana Paskova/AFP

A Yale szerint a diákot azután vették fel, hogy többek között kapott egy kenőpénzért kiváltott megfelelő értékelést egy női fociedzőtől. A CNN beszámolója szerint egy másik diák ugyan hiába kapott megvásárolt értékelést ugyanettől az edzőtől, Rudy Meredithtől, mégsem nyert felvételt az egyetemre. A diákok nevét az egyetem nem hozta nyilvánosságra. 

Meredith és az egész csalássorozat feltételezett kitalálója, Rick Singer jelenleg együttműködnek az ügyészekkel. Mindketten több vádpontban is bűnösnek vallották magukat. A Yale-t érintő csalás esetében Singer a vádak szerint létrehozott egy kamu sportolói múltat a diák számára, az ismert fociedző Meredith pedig ebben vett részt társtettesként. 

2018-ban Singer ezért cserébe 1,2 millió dollárt kapott a gyerek szüleitől, melyből 400 ezer dollár jutott Meredithnek. 

A bírósági dokumentumok szerint Meredith egy másik szülőtől is elfogadott kenőpénzt, az a szülő azonban már egy beépített FBI-ügynök volt. Ezután mondott le minden pozíciójáról és kezdett együttműködni a hatóságokkal. 

A szövetségi nyomozóiroda feltételezése szerint több mint 50 ember vett részt a csalássorozatban. 

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.