Kövér Lászlótól kéri az ÁSZ, hogy büntesse meg a képviselőket, akik a székházuknál tüntettek

2019 március 26., kedd 9:13
185
Ezekkel a matricákkal próbáltak az ÁSZ elnöke szerint anyagi előnyhöz jutni az ellenzéki pártok, amelyek a ragasztgatással szerinte még anyagi kárt is okoztak. Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

2019. február 10-én ellenzéki képviselők demonstráltak az Állami Számvevőszék székházánál. Domokos László, az ÁSZ elnöke most levélben fordult Kövér Lászlóhoz, a parlament házelnökéhez, hogy indítson eljárást ellenük.

A történetet Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője írta meg Facebookján. Mint írta, Domokos szerint azért van szükség az eljárásra, mert a képviselők

  • az ÁSZ bírálásával veszélyeztették az alkotmányos rendet;
  • Domokos furcsa logikája szerint azzal, hogy a székházra a "Fidesz pártszékház" matricát ragasztották, a saját pártjaiknak akartak anyagi előnyt szerezni;
  • mi több, szerinte a matrica "anyagi kárt okozott" az ÁSZ székházának tábláján.

LOL, mondanám erre, ha 2010-et írnánk, de a jelek szerint pár évtizeddel távolabb értünk földet a múltban. Az Állami Számvevőszék elnöke ugyanis levele alapján véleménynyilvánításban találta bűnösnek az ellenzéki képviselőket, akik bírálni merték szervezetét, mely éppen megfellebbezhetetlen, százmilliós bírságokat szab ki ellenzéki pártokra. A február 10-i demonstrációjukon az ellenzéki pártok amúgy pont ez ellen a gyakorlatuk ellen tiltakoztak. (Via Mérce.hu)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt