India szétlőtt egy műholdat

Immár India is képes műholdak lelövésére. Erre eddig a világon csak három ország, az USA, Oroszország és Kína volt képes, de Narendra Modi miniszterelnök szerdai bejelentése szerint országa hadserege egy hadgyakorlat során sikeresen semmisített meg egy, a Föld fölött 300 kilométeres pályán keringő műholdat.

"Ez egy büszke pillanat India számára" - jelentette ki Modi.

A Shakti (indiaiul: erő) művelet három percig tartott. Az előre meghatározott célpontot egy műholdvadász rakétával semmisítettek meg.

India örömén kár osztoznunk: amikor szétlőnek egy műholdat, az ezernyi apró, a Föld körüli pályáján hatalmas sebességgel száguldó apró darabra robban szét. Ez az űrszemét komoly károkat okozhat minden más, Föld körüli pályán keringő eszközben, legyen az műhold, vagy akár a Nemzetközi Űrállomásban is, amely 400 kilométer magasan lebeg a Föld fölött. (Via MTI)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.