Letartóztattak egy nevelőszülőt, aki megerőszakolta a rábízott gyereket

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a tizennyolcadik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére, erőszakkal és élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben kezdeményezte egy férfi letartóztatását, 

aki a megalapozott gyanú szerint öt éven át rendszeresen  szexuális cselekményekre kényszerítette a nevelt gyermekét.A Komárom-Esztergom megyei férfi a rábízott gyereket - aki a cselekmény elkövetésekor a 12. életévét már betöltötte, de a 18. életévét még nem - 2010 és 2015 között, hetente több alkalommal, szóbeli fenyegetés, illetve erőszak alkalmazásával arra kényszerítette, hogy tűrje el, hogy a szexuális cselekményeket végezzen vele.

Az ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését, mert fennáll annak a veszélye, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a bűncselekmény elkövetését folytatná, illetve a bizonyítást veszélyeztetné. A bíróság az ügyészség indítványának helyt adott, ezért a gyanúsított letartóztatását egy hónap időtartamra elrendelte. (Ügyészség)

Népszerű