Óriási napelemparkot építene Herend határában Tiborcz István egykori üzlettársa

POLITIKA
2019 március 27., 06:17
comments 80

42200 panel telepítésével, 24,5 hektáros területen létesítene 10,1 megawattos napelemparkot Herend határában a White Energy Kft. A tervek szerint a parkot 2019 novemberében üzemelnék be, az áramot az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. venné át tőlük.

Napelemparkból ez elég méretesnek számít, Magyarország legnagyobb napelemparkja Paks mellett 51 hektáron 20,6 megawatt áramot termel.

A 2013-ban alapított, addig egy fillér bevételt sem termelő cég 2017-ben került új tulajdonoshoz, ekkor vásárolta ki Sájer Gábor Mudra Kálmán és Késely Dezső üzletrészét, és lett fele-fele arányban tulajdonosa a cégnek Kosik Jánossal. Kosikot korábban Simicska Lajos köreihez sorolták, de mostanában inkább Tállai András NAV-vezér focicsapatának szponzoraként tűnt fel.

Sájer Gábor pedig 2012-16 között az Elios vezetője volt, vagyis akkor érkezett a céghez, amikor az még részben Tiborcz István tulajdonában volt, és Tiborcz kiszállása után 8 hónappal ő is távozott. Ez csak azért lényegi, mert így Sájer abban az időszakban is a cég vezetője volt, amely időszakban az OLAF szerint a cég bűnös módszerekkel több mint 13 milliárd forint EU-s támogatást szerzett. Az OLAF a támogatás teljes megvonását javasolta. A magyar hatóságok bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást az ügyben, a kormány pedig végül nem küldött számlát Brüsszelbe az Elios vitatott projektjeiről, így azokat végül a magyar költségvetésből finanszírozták. (Via 24.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.