Házasságot ígért, de aztán elvette a lány útlevelét, és eladta prostituáltnak Németországban

bűnügy
2019 március 28., 13:18
comments 62

Három ember letartóztatását rendelte el a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozó bírája, akiket emberkereskedelemmel és más bűncselekményekkel gyanúsítanak.

A bíróság közleményéből szerint az egyik gyanúsított házasságot ígért egy nehéz anyagi körülmények között élő nőnek, akit egy közösségi oldalon ismert meg. Személyes találkozóra csalta, majd elvette az útlevelét, megfenyegette, hogy megöli, majd Németországba vitte édesanyjához, ahol ketten hónapokig prostitúcióra készítették, közben pedig többször is bántalmazták. Az ügy harmadik gyanúsítottja szintén Németországban kitartatta magát egy prostituálttal, akinek minden bevételét elvette, a pénzt pedig magára költötte. Ő 2017-ben 1000 euróért kizsákmányolás céljából eladta a nőt.

A gyanúsítottak büntetett előéletűek, külföldi kapcsolatokkal rendelkeznek, a bíróság ezért, rendelte el az előzetes letartóztatásukat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.