Muzeális értékű videó került elő: elkapták a pillanatot, amikor Rogán Antal megsejti, hogy be fog jönni az élet

Történelem
2019 március 28., 12:37
comments 553
link Forrás

Csak úgy sistereg a történelem abból a videóból, ami a napokban került fel a Youtube-ra, és a Hét című tévéműsor egyik 1995-ös adásának részlete látható rajta. Az adás a 95-ös pécsi közgazdaságtudományi OTDK-ról, vagyis Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról szól. 

És megszólal benne két fiatal, akik közösen írtak dolgozatot:

Kármán András és Rogán Antal.

Kármán szerint dolgozatuk nem tartalmaz túlzottan sok újdonságot. Arra a következtetésre jutottak, hogy a deficit akkori szintje nem volt fenntartható, az állami kiadásokat csökkenteni kell, de ezt nem lehet az állami beruházások, infrastrukturális fejlesztések terhére tenni - szerintük a szociális juttatásokon lehet rövid távon spórolni.

És ekkor veszi át a szót a 23 éves közgázos hallgató, Rogán Antal, aki maga is elismeri, hogy a tanulmány ugyan rendesen össze van rakva, de a megállapításaik a gazdaságpolitikai döntéshozók számára nem újdonságok.

Majd arra a kérdésre, hogy lehet-e felvevőpiaca a tanulmánynak, egy mosollyal azt mondja:

„Azt hiszem, hogy felvevőpiaca nem a tanulmánynak van, hanem egy kis szerencsével a tanulmány készítőinek lehet.”

Mind a ketten olyan témákkal foglalkozunk, amik ha nem is annyira piacképesek, de ma Magyarországon nagyon fontosak, mondja, és hozzáteszi: Mind András, mint én olyan helyeken szeretnénk dolgozni, ahol ezekkel a kérdésekkel a gyakorlatban is foglalkozhatunk.

Kármán András később a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkára lett, majd az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatóságába is bekerült. A riportot készítő, ekkor éppen a pécsi köztévénél dolgozó Élő Gábor később Echo TV-s, Lánchíd rádiós és köztévés vezetőségig és a Mediaworks stratégiai igazgatói posztjáig jutott.

Rogán Antalból pedig Rogán Antal lett.

Antal Rogán,
photo_camera Fotó: botost/444.hu

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.