Norvégiában államilag elismert képzés lett az asztrológia

külföld
2019 március 29., 07:48
comments 287

Komoly vita robbant ki Norvégiában azután, hogy az ország felsőoktatási hivatala jóváhagyta, hogy akkreditált kurzus lehessen az asztrológia. A lépést leghevesebben támadók főleg azt kritizálják, hogy így a kedvező állami diákhitellel tanuló diákok a költségvetésből finanszírozhatva tanulhatnak arról, hogy mit üzennek a csillagok.

link Forrás

A felsőoktatási akkreditációért felelős hivatal, a NOKUT szerint viszont nem ők felelősek, ők csak a törvények szerint jártak el, és a kormányra mutogatnak, mivel a jogszabályok túl lazák, nem fektetnek le elég szigorú tudományos kritériumokat. 

A NOKUT egy 18 éve működő asztrológiai iskola, a Herkules három kurzusát ismerte el legutóbbi döntésében, melyet Norvégia négy városában tanítanak, és a jövőben ezekre a kurzusokra is vonatkozik az államilag elismert tanegységekre érvényes összes kedvezmény. 

A lépést nagyon hevesen támadta az ország tudományos közössége is, az Oslói Egyetem rektora, Svein Stølen is felszólalt ellene Twitteren. 

A Herkules sok éven át próbálta elfogadtatni a kurzusait, és a végén azért jártak sikerrel, mert igazolni tudták, hogy az asztrológusoknak jó kilátásaik vannak a munkaerőpiacon. 

Az iskola alapítója, Gisle Henden arról beszélt a Times Higher Education című szaklapnak, hogy jelenleg is mintegy 300 teljes, illetve részmunkaidőben foglalkoztatott asztrológus van az országban, a törvény pedig annyit köt csak ki, hogy kell legyen piacképes kereslet arra a képzésre, amit egy iskola ad, ahhoz, hogy akkreditálni lehessen. Ők pedig csak éltek ezzel a lehetőséggel. 

A NOKUT ügyvezető igazgatója, Terje Mørland is arról beszélt, hogy látják, hogy kijátszották őket, de egyszerűen muszáj betartaniuk a törvényeket, ezek pedig jelenleg így rendelkeznek. És míg az egyetemi kurzusok esetében van lehetőségük vizsgálni a tananyag szakmai alapját és társadalmi hatásait, a szakképzések esetében nincs erre módjuk, ekkor főleg csak infrastrukturális és munkaerőpiaci szempontokat vesznek figyelembe. 

A NOKUT vezetője azt állítja, problémáikat jelezték is a kormánynak a nemrég elfogadott szakképzési törvénnyel kapcsolatban, de egyelőre nem történt semmi. A botrány viszont változást hozhat, a felsőoktatásért felelős államtitkár már arról beszélt, hogy létre fognak hozni egy szakmai csoportot, amely ki fogja dolgozni annak kereteit, hogy milyen tudásalapra lehessen államilag elismert szakképzést építeni. 

A Herkules vezetője szerint viszont nehéz helyzetben lesz a kormány, ha úgy akarja meghatározni ezt a tudásalapot, hogy az asztrológiai iskolák kikerüljenek, a jelenleg is támogatott vallásos alapú szakképzések viszont benne maradhassanak a rendszerben. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.