A kínai pártlap rátalált az üzleti modelljére: cenzúrát árulnak netes cégeknek

A kínai kommunista párt elsőszámú szócsöve és felülete, a Zsenmin Zsipao általában mereven csak azt közli le, amit a pártból diktálnak nekik, de ez nem jelenti azt, hogy egy ilyen lap ne lehetne sikeres üzleti vállalkozás is egyben. 

Kínában az elmúlt években tovább szigorították az amúgy is kemény netes cenzúrát, a kormány pedig több száz oldalt számolt fel vagy büntetett meg, amiért vulgáris, politikailag nem helyes vagy nem elég pozitív üzeneteket közvetítettek. A büntetésből kijutott a techcégeknek is, ezért egy ideje már mindenki azon van, hogy a lehető legjobb cenzúraeszközökkel rendelkezzen, hogy a felhasználók véletlenül se rakhassanak ki olyan tartalmakat, mely miatt később a felületet büntetik meg. 

Emiatt Kínában virágzik a cenzúraipar, és mint a Financial Times írja, startupok és techvállalatok mellett a hagyományos médiafelületek is beszálltak az üzletbe, és tudásukat elkezdték kiszervezni azoknak, akik cenzúrát óhajtanak és hajlandóak fizetni érte.

Ebben a versenyben áll különösen jól a Sanghajban bejegyzett pártlap: a mögötte lévő cég bevételében tavaly 166 százalékkal nőtt a harmadik félnek biztosított cenzúrázásért kiszámlázott összeg, és idén további növekedést várnak, előrejelzések szerint átszámítva 8 milliárd forint fölötti bevételük lehet így. 

A pártlap többek között népszerű videómegosztóknak, mobilos felületeknek, sportoldalaknak és hírgyűjtő oldalaknak is kínál cenzúra-szolgáltatást, amire egyre nagyobb szüksége van a felületeknek, melyek nem akarják megütni a bokájukat a kínai internet egyre szigorúbb szabályozása miatt. 

A cenzúra egy jelentős része még manuálisan, monitorok elé leültetett cenzorok részvételével történik, de közben folyamatosan fejlesztenek cégek AI-alapú szűrőket is a politikailag nem kívánt tartalom törlésére. 

A pártlapra azért is esik szívesen sok megrendelő választása, hiszen a lap vezetésének bejárása van a Kommunista Párt propagandaosztályára, ezért garantált, hogy a lap cenzorai mindig a legfrissebb irányelvek szerint törlik el a szólásszabadság csíráját is a kínai neten. 

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.