Az új-zélandi motoros bandák nem kívánják beszolgáltatni a félautomata fegyvereiket, mivel azokat úgyis csak egymás közötti összecsapásokban használják

A christchurchi szélsőjobboldali terrortámadás után az új-zélandi kormány betiltotta a katonai jellegű félautomata és automata fegyvereket, és arra köteleztek mindenkit, hogy akinek ilyen fegyver volt eddig a birtokában, az szolgáltassa be. 

A motors bandák viszont jelezték, hogy eszük ágába sincs ezt megtenni: az egyik legismertebb maori banda, a Mongrel Mob elnöke, Sonny Fatu arról beszélt a helyi sajtónak, hogy ezek a fegyverek a bandatagok biztonságáért felelnek, és eleve csak bandák közötti összecsapásokban használják őket, és a bandák sosem támadnának ártatlan emberekre. 

A Mongrel Mob tagjai a terrortámadás után amúgy megígérték, hogy meg fogják védeni az ország muszlim lakosait, és a mecset előtt még egy hakát is bemutattak: 

A kormány viszont nem ért egyet ezzel az érveléssel: a többpárti támogatást élvező törvényt már elfogadták, várhatóan április 12-én hatályba is lép. Elkülönítettek már egy több mint 130 millió dollárnyi keretet, melyből a fegyverek visszavásárlását intézik majd, és az állampolgároknak szeptember végéig el kell adniuk a félautomata lőfegyvereiket. Aki pedig nem teszi ezt meg, akár öt évnyi börtönbüntetést is kaphat, ami a figyelmeztetés szerint a motoros bandák tagjaira is vonatkozik. (Axios)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.