A Fideszt is várja Salvini az áprilisban alakuló szélsőjobbos pártcsaládjába

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Hamarosan megalakulhat a jobboldali populista erők pártszövetsége, amit Matteo Salvini, az olasz Liga vezetője még márciusban jelentett be. A Presse információi szerint az Európai Népek és Nemzetek Szövetségének ( AEPN) alakuló ülését április 8-án Milánóban tartják, a mottója pedig Józan ésszel Európáért lesz. 

Heinz Christian Strache, Marine Le Pen és Matteo SalviniFotó: Giuseppe Cacace/AFP

Bár felmerült, hogy az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) is csatlakozik a pártcsaládhoz, a párt szóvivője a lapnak azt mondta, jelen állás szerint nem lesznek ott, de nincs kizárva, hogy aztán mégis mennek.

A múlt héten Salvini arról beszélt, hogy a Liga összes szövetségesét várják, és az EU reformjával kapcsolatos elképzeléseiket is bemutatnák. A lap szerint ehhez nagyjából 20 párt csatlakozhat, ezek között említették a Fideszt, a francia Marine Le Pen-féle Nemzeti Gyűlést, a Geert Wilders-féle szabadságpártot és a német AfD-t.  

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 0,2 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.