A szlovák köztársasági elnök visszaküldi a himnuszéneklésről szóló törvényt a parlamentnek

külföld
2019 április 04., 15:51
comments 90

Visszadobja a szlovák köztársasági elnök a himnuszéneklést is szabályozó jogszabályt a parlamentnek, közölte a Bumm.sk-val a Híd sajtófőnöke. Debnár Klára hozzátette: a párt már el is készítette a módosítást, amiről a következő ülésen már szavazhatnak is pozsonyi képviselők. A jogszabály május 15-én lépett volna életbe, a következő parlamenti ülés május 9-én lesz, tette hozzá.

"A koalíciós partnerek ígéretet tettek arra, hogy megszavazzák módosító javaslatunkat, hiszen a tiltás nem csak a magyar, de más országok – így például Csehország vagy Oroszország – himnuszára is vonatkozik,"

jelentette ki a sajtófőnök. A pozsonyi törvényhozás március 27-én fogadta el az állami jelképekre vonatkozó törvény módosítását, amely nyilvános rendezvényeken arra az esetre korlátozza más himnuszok eléneklését, amikor a helyszínen jelen van az érintett ország hivatalos küldöttsége.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.