Nagyon szép az új stadion, csak éppen belerokkan a Haladás

Mintha valaki szomjan halna egy bővízű forrás mellett: súlyos anyagi gondokkal küzd egy NBI-es csapat. 

A Szombathelyi Haladás többségi tulajdonosa (Illés Béla egykori válogatott labdarúgó) is elismerte, hogy jelentős, 95 millió forintos mínuszban vannak. Illés és Tóth Miklós ügyvezető igazgató a klub honlapjának nyilatkozva indokolta meg, miért adósodtak el, tanulságos védekezés.  

Az okok szerintük a következők: 

  • 2018-ban a névadó szponzoruk nem újította meg támogatói szerződését, „ami jelentős érvágás volt”. Érdemes tudni, hogy az Illésék által említett korábbi névadó szponzor a Swietelsky volt. A szponzori szerződést 2015-ben a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezetőjeként Homlok Zsolt kötötte a csapattal. Ő a Haladás VSE (nem a focicsapat, hanem a szombathelyi sportklub) elnökségi tagja is lett. Aztán Homlokot 2016-ban leváltották a Swietelsky Vasúttechnika Kft. éléről, de a Haladás elnökségi tagja maradt. A Swietelsky viszont kiszállt. Homlok egy évvel később Mészáros Lőrinc veje lett, cégei beindultak, az elmúlt időszakban elterjedt, hogy ő venné át a focicsapatot, amit Illésék viszont nem akarnak eladni. Homlok építőipari cége egyébként a focisták mezszponzora.  
  • Illésék szerint további gond, hogy megszűnt a Magyar Labdarúgó Szövetség fiatal és magyar labdarúgókra szóló ajánlása, ami éves szinten ugyancsak 200 milliós bevétel kiesést jelent a klubnak. 
  • MLSZ előírás, hogy női csapatot is kell indítani.Ez a Haladás-Viktória FC női NB I-es labdarúgócsapatát, „ami szintén nem kevés kiadással jár”. 

De ami a legszebb: 

„Leírhatatlan az örömünk az új stadion megépülése kapcsán. Sajnos az önkormányzat az ezzel kapcsolatos kiadásainknak csak egy részét támogatja. Szombathely városa tavaly 75 millió forinttal támogatta a stadionbérlést és 50 millióval az üzemeltetési költséget. Ám ez nem volt elég a stadion fenntartási költségekre, így a futballklubnak még megközelítőleg 100 millió kiadást jelentett a stadion.”  

A 15 milliárdért épített, 2017 őszén átadott szombathelyi stadion legendás arról, hogy mennyire nem sikerült üzemeltetőt találni rá. A város több száz milliót bukik rajta évente, ezek szerint a csapat is rosszul járt, amelyik használja. 

Fotó: Varga György/MTI/MTVA

A Haladásnak voltak bevételei játékoseladásokból is. Még a Puskás Akadémia is vett tőlük fiatal tehetséget, ha már Felcsúton nem sikerült kinevelni olyan játákost, mint Kiss Tamás. Arra a kérdésre, hogy ezek a bevételek hoáv tűntek, Illés azt mondta:

„Azt mindenképpen kihangsúlyoznám, hiába nevelkedtek a labdarúgóink az Illés Akadémián, az értük kapott teljes összeg a Szombathelyi Haladás Kft számlájára folyt be egy korábbi megállapodás értelmében. Az akadémiát működtető Illés Sportalapítványnak egy forint bevétel sem jutott ebből, a játékos eladásokból befolyt teljes összeg a labdarúgóklub folyamatos működtetéséhez kellett. A Haladás Labdarúgó Kft gazdálkodását a könyvvizsgáló és a Felügyelő Bizottság folyamatosan ellenőrzi. A bizottságban általunk delegált személy nincs, az önkormányzat és a másik tulajdonos által delegált személyek dolgoznak benne. A játékos eladásból származó bevételeket és annak felhasználását rajtuk kívül esetileg az önkormányzat és annak gazdasági bizottsága is vizsgálta, illetve adó ellenőrzésünk is folyamatosan van, ők szintén rendben találták.”

A Haladás jelenleg utolsó az NBI-ben, jelentős hátrányban. Télen előre menekültek, szerződtettek egy bolgár válogatottat is, érkezett egy sokszoros szlovák válogatott is. De ha nem sikerül rendezni az anyagi hátteret, nemhogy a másodosztályba nem kapnak indulási jogot a szövetségtől, a megyei bajnokságba száműzik őket. A szép új stadionnal együtt. 

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.