Napi százmillió mehetett a kormányzati gyűlölet- és propaganda-kampányra, most újabb 10 milliárdért rendelnének plakátokat

Több 444 videó?
Szeretném

A G7 számolta össze, hogy idén év elején valószínűleg napi 100 millió forintot költött a kormány a különböző gyűlölet- és propaganda-kampányok futtatására. A dolog úgy derült ki, hogy a napokban megint kiírtak egy 10+3 milliárd forintos kommunikációs megbízást

„Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása”-ra

miközben pontosan ugyanebben a tárgyban januárban is volt egyugyanekkora beszerzés. Ebből viszont az következik, hogy az a 10+3 milliárd forintos keret 3 hónap alatt kimerült.

Abban, ha ilyen gyorsan elfogytak a kampányokra szánt milliárdok, szerepe lehetett, hogy az év elején kipakolt Soros-Juncker plakátokat március közepéig le kellett szedni, miután a Fidesz nagyon kihúzta velük a gyufát az Európai Néppártnál.