„A gyermekek pártpolitikai célú szerepeltetését, felhasználását nem igazolja az önkéntesség vagy a beleegyezés”

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken közleményben kérte a pártokat arra, hogy most induló kampányban a gyermekek ne legyenek a pártpolitika díszletei, eszközei. Az alapvető jogok biztosa és helyettesei arra kérik - pártállástól függetlenül - a 2019-es európai parlamenti választásokon listát állító valamennyi jelölő szervezetet és jelöltet, hogy a kampány során tartózkodjanak a gyermekek szerepeltetésétől rendezvényeiken, a velük és róluk készült képek kampánycélú felhasználásától, illetve az iskolák és óvodák népszerűségnövelő szándékú látogatásától. 

A gyermeki jogok tisztelete olyan politikai és alkotmányos kultúrát feltételez, amelyben a gyermekek nem lehetnek pártpolitikai tevékenység díszletei vagy eszközei.

Pócs János látogatFotó: Jászkísér a mi városunk

Megjegyzik, hogy az Alaptörvény rögzíti, hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, a szülőknek pedig joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést. A gyermeket főszabályként minden olyan alapjog megillet, mint bármely más embert. A gyermeket életkortól függetlenül, feltétel nélkül megilleti az egyenlő emberi méltóság, ennek értelmében a gyermek alany marad, és senki számára sem válhat eszközzé vagy tárggyá.

A hivatal kiemeli, hogy egyetlen gyermek sem lehet pártpolitikai tevékenységnek háttere, díszlete, népszerűségnövelő tényezője. 

Boldog István fideszes képviselő a körzete összes óvodájában lefényképeztette magát.

Az óvodák és iskolák politikai semlegességének követelménye azt szolgálja, hogy a gyermekek ne válhassanak a politika eszközévé. Az óvodákban és iskolákban többdimenziós függőségi viszonyrendszer működik a gyermekek, a szülők, pedagógusok, intézményvezetők, a fenntartó és az önkormányzat között, ezért bármilyen pártpolitikai kényszer vagy ajánlat, illetve pártpolitikai megnyilvánulás, jelenlét aggályokat vet fel. 

A gyermekek pártpolitikai célú szerepeltetését, illetve felhasználását nem igazolja és nem is igazolhatja az önkéntesség, a beleegyezés. 

Önmagában a szülői hozzájárulás igénylése is jogsérelemhez vezethet, ugyanis a szülőt közvetve vagy közvetlenül a politikai nézetei, szimpátiája kifejezésére kényszerítheti, és e kényszerhelyzet elszenvedője végső soron a gyermek lesz. 

Kampányidőszakban a választási eljárási törvény lehetőséget ad a választási bizottságok számára, hogy bejelentés nyomán fellépjenek a gyermekek politikai célú felhasználásával, szerepeltetésével kapcsolatban. 

Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Emlékeztetnek, hogy a Nemzeti Választási Bizottság gyakorlata szerint bírsággal sújt minden olyan politikai szereplőt, aki ebben az időszakban megsérti mindezen követelményeket. A NVB azonban csak utólag képes arra, hogy részlegesen orvosolja a már bekövetkezett jogsértéseket. 

A probléma nem magyar sajátosság, az alapvető jogok biztosa szerint önmagában nem is a jelenlegi jogi környezet hiányosságaiból, hanem éppen a politikai és alkotmányos kultúra zavarából fakad. Választ lehet rá adni példamutatással, aktív kampánnyal és a politikai-etikai elvek és szabályok betartatásával - a mostani kampányban ezért komoly szerepe lehet az európai parlamenti választások résztvevőinek. (via MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.