Négy hónapnyi tüntetéssorozat után csütörtökön végre megbukott, és őrizetbe került az éhezéstől és háborútól sújtott, nemzetközileg elszigetelt és gazdaságilag romokban heverő Szudán elnöke, Omar al-Basír, aki 30 éve vezette az országot, tovább mint bárki Szudán 1956-os függetlenné válása óta.

A 40 milliós muszlim ország fővárosában, Kartúmban egy rövid időre fellélegeztek a tüntetők – akik közül az utóbbi időkben több tucatnyit megöltek biztonsági erők és titkosszolgálatok, akikre viszont a tüntetők oldalára átállt katonák nyitottak tüzet –, de a lelkesedés hamar elmúlt, miután rájöttek, hogy ki veszi át a hatalmat.

„Ezek ugyanazok”

Avád Mohamed Ahmed Ibn Auf védelmi miniszter a kartúmi állami televízióban jelentette be, hogy elengedik a politikai foglyokat, de felfüggesztik az alkotmányt, 3 hónapra rendkívüli állapotot vezetnek be este 10 óra utáni kijárási tilalommal, és az irányítást átvevő katonai tanács 2 éves átmenet idejéig vezeti Szudánt, ezután tartanak majd választásokat. Ibn Auf az eddigi elnök bizalmasa volt, és azzal vádolják, hogy a nyugat-szudáni Dárfúrban háborús bűnöket követett el.

A New York Times cikke szerint erre a tömeg bedühödött, és azt skandálta, hogy nem akar egy tolvajt egy másikra cserélni. A tüntetéseket szervező Szudáni Szakemberek Szövetsége szóvivője azt mondta, egyelőre csak egy katonai puccs történt, ami kevés, egyszerűen újrahasznosítják az eddigi vezetés tagjait, és ugyanoda jutnak, ahonnan elindultak. Az új kormány összetételéről és szerkezetéről még alig tudni valamit, egy vezető tisztségviselő szerint a háttérben még mindig viták folynak arról, kik vegyék át a hatalmat.

Omar al-Basír nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan kártékony diktátor volt. Ő volt az egyetlen aktív vezető, akit a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) körözött. 2009-ben és 2010-ben adták ki ellene a nemzetközi elfogatóparancsot a szudáni hadsereg által Dárfúr régiójában elkövetett népirtás, emberiesség elleni és háborús bűncselekmények vádjával. Dárfúrban 15 éve tart a fegyveres konfliktus, aminek az ENSZ szerint több mint 300 ezer halálos áldozata volt, de el-Basír tagadta az ellene felhozott vádakat. (Oroszország nem írta alá az ICC-t megalapító római egyezményt, így Basír oda nyugodtan ellátogathatott.)

Az 1990-es években az Egyesült Államok szankcióit kiharcolva vendégül látta Oszáma bin Láden terroristavezért, 1998-ban pedig egy amerikai cirkálórakéta lőtt ki egy kartúmi gyárat, ami állítólag az al-Kaidához volt köthető. Az elnöksége alatt 21 évig háború dúlt Szudán déli részén, ami alatt félreeső falvakat is repülőkről bombáztak. Dél-Szudán 2011-ben vívta ki a függetlenségét, de az ország más részein továbbra is polgárháború dúlt. Sőt, az elnök külföldre, például a jemeni polgárháborúba is elküldte harcolni a katonáit, és nem világos, hogy az utódja visszahívja-e őket.

Ami a nemzetközi elszigetelődésnél is sokkal rosszabb

A tüntetések nem a nemzetközi botrányok, hanem a belföldi gazdasági válság miatt törtek ki: decemberben az elszabaduló benzin- és gyógyszerárak, illetve az alapvető élelmiszerek árának folyamatos emelkedése miatt indult tiltakozás országszerte. Tavaly augusztusban például a kenyérhiány miatt már hosszú sorok kígyóztak a pékségek előtt.

Pedig Dél-Szudán 2011-es kiválása óta Szudán igyekezett békülni az Egyesült Államokkal és annak közel-keleti szövetségesei (Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Katar) kegyét kereste, és az elmúlt években ez gyümölcsözőnek bizonyult. Az arab országok nagy mezőgazdasági befektetéseket és kemény valutát hoztak, 2017-ben pedig az USA részben feloldotta a szankcióit.

Miután a terrorizmusellenes együttműködésük is javult, az Egyesült Államok megszüntette a kereskedelmi embargót, egyes kormányzati eszközök befagyasztását, és a szudáni bankokra kivetett korlátozásokat a nemzetközi pénzügyi piacokhoz való hozzáférésben, illetve a külföldi bankok is újra üzletelni kezdhettek Szudánnal. 2018 novemberében az USA és a szudáni hatóságok arról tárgyaltak, hogy Szudán lekerülhet a terrorizmust támogató országok listájáról, amire 1993-ban került fel.

Mindennek ellenére a szudáni gazdaság helyzete nem javult, a szudáni font értéke 2017 óta folyamatosan csökken, 8 font helyett már 50-be került egy amerikai dollár. A múlt nyáron az infláció több mint 60 százalék volt. A kormány októberben a valuta leértékelésével próbálta kontroll alatt tartani az inflációt, de nem sikerült. Végül az emberek órákig álltak sorban a bank előtt, abban reménykedve, hogy ki tudják venni az egyre inkább elértéktelenedő megtakarításaikat.

A baj pedig egyre nő: Szudán évi 2,7 millió tonna búzát importál (és egyre többre van szüksége, ahogy a lakosság urbanizálódik), ezért pedig dollárban fizet, ami egyre drágább neki. Az 50 milliárd dolláros adósságban úszó országban pedig egyre idegesebbek a hitelezők.

Milyen 2 év?!

A New York Times szerint al-Basír utódjának ellenséges fogadtatása arra utal, hogy a tüntetők megtanulták a leckét az arab tavasz 2011-es egyiptomi, líbiai és jemeni kudarcaiból. (Egyébként Algériában, ahol 20 év után lemondott Abdel-Azíz Buteflika, a betegeskedő, idős elnök, szintén nem álltak le a tüntetések a távozás után sem, és a régi vezérkarból álló ügyvivő kormány lemondását követelik.) A szudáni tüntetők civilekből álló kormányt követelnek, és a tüntetések addig folytatódnak, amíg az egész rezsim le nem mond a hatalomról.

Omar el-Basír lehetséges utóda, Ibn Auf sem makulátlan előéletű: 2007-ben az amerikai külügyminisztérium szankciókat vezetett be ellene a dárfúri „erőszakban, atrocitásokban és emberi jogi visszaélésekben” játszott szerepe miatt. Egy 2008-as amerikai diplomáciai jelentésben – amit később a Wikileaks hozott nyilvánosságra – az állt, hogy Ibn Auf tábornok logisztikai támogatást adott a dzsandzsavíd milíciáknak, amik a leghalálosabb támadásokat hajtották végre Dárfúrban.

A hadsereg állítólag megragadta az alkalmat, és miután „biztonságos helyre” vitték a bukott elnököt – aki azt állítja, 2020-ban újraindulna az elnökségért –, őrizetbe vették iszlamista vezetők tucatjait és a kormányzó Nemzeti Kongresszus Párt egyes tagjait, akiket politikai riválisként tartanak számon. A hatalomátvétel lényegében megállíthatja a polgárháborút a rivalizáló hadurak között, de nem demokratizálja az országot.

Az új katonai tanács vezetője, Omar Zejnalábidín tábornok közölte, hogy nem adják ki más országnak, Szudánban állítják bíróság elé al-Basírt, mert a kiadatás szégyen lenne az országra nézve. „Még fegyveres lázadókat sem adnánk ki”, Szudánnak megvan a maga igazságszolgáltatása – mondta, hozzátéve, hogy tényleg letartóztattak több, Basírhoz köthető embert, „bíróság előtt fognak felelni azok, akiknek köze volt tüntetők meggyilkolásához”.

Azt ígérte, az új szudáni kormány „civilekből fog állni”, mert a katonai tanács tiszteletben tartja a nép követeléseit, és csak a békés társadalmi párbeszédet akarja elősegíteni. Ígérete szerint már most megkezdik a tárgyalásokat a különböző politikai frakciókkal, és „a szudáni válságot a tüntetők fogják megoldani, nem a hadsereg”, mert a tanács tagjai nem hataloméhesek.

Washington és Brüsszel is a most is a védelmi minisztérium épülete előtt táborozó tüntetők mellé állt. Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője azt mondta, a szudáni helyzet rendezése kizárólag egy polgári vezetésű, átmeneti kormány hatalomátvételével érhető el, és minden félnek önuralmat kell gyakorolnia. Azt mondta, a szudániak hónapok óta békésen és határozottan követelték a változást, de a reformok mikéntjére – ahogy azt az Afrikai Unió Bizottságnak elnöke is kiemelte – a hatalmat megragadó katonai tanács nem ad választ.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője is azt mondta, hogy két évnél korábban át kell adni a hatalmat egy polgári kormánynak. (New York Times, Africa is a Country)