Vádat emeltek három svéd rendőr ellen, akik lelőttek egy játékfegyverrel játszó Down-kóros fiatalt az utcán

külföld
2019 április 12., 11:53
comments 248

Svédországban vádat emelnek a Down-kóros fiatalembert lelövő rendőrök ellen - jelentette be az ügyészség pénteken. A 20 éves Eric Torell, akinél korábban az autizmus egy formáját is diagnosztizálták, és egy hároméves értelmi képességeivel rendelkezett, tavaly augusztus 2-án a hajnali órákban kilopódzott az utcára az apja lakásából egy géppisztoly formájú játékfegyverrel játszani.

A rendőrök azt gondolván, hogy valódi fegyver van nála, 25 lövést adtak le Torellre. A fiatalembert három lövés találta el, s rövid időn belül belehalt sebesüléseibe.

Martin Tiden ügyész szerint a fiatal halálával gyanúsított rendőrök nem követték az ilyen esetekre vonatkozó megfelelő eljárást, ellenkező esetben láthatták volna, hogy "Eric, az áldozat, nem jelentett veszélyt". Az eset társadalmi vitát gerjesztett a halált okozó erőszak hatósági alkalmazásáról.

Egy rendőr ellen emberölés, két társa ellen pedig kötelezettségszegés miatt emeltek vádat. Tiden ugyanakkor hangsúlyozta: a rendőrök jogosan nyitottak tüzet Torellre, amikor nem reagált felszólításukra, hogy dobja el a "fegyverét", de abba kellett volna hagyniuk a tüzelést, amikor hátat fordított nekik.

photo_camera Fotó: STINA STJERNKVIST/AFP

"Remélem tisztázhatjuk a történteket, hogyan sülhetett el balul a dolog, s megváltoztatják a rendőrségi kiképzést, mert az ilyesmi nem fordulhat elő" - mondta Torell anyja a TT svéd hírügynökségnek nyilatkozva.

A svéd rendőrségi statisztikák szerint az elmúlt húsz évben a rendőrség lövéseitől évente átlagban egy ember halt meg. Az utóbbi öt évben azonban növekedést mutat a statisztika. Csak tavaly hat ember veszette életét a rendőrség miatt. Anders Thornberg svéd rendőrfőnök felkérte a kormányt, hogy vizsgálja felül a szolgálati fegyverek használatára vonatkozó szabályokat. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.