Ötezer szavazat döntött a finn választásokon

A választásokon nyertes finn szociáldemokraták elnöke, Antti Rinne.Fotó: ANTTI AIMO-KOIVISTO/AFP

Rendkívül szoros eredménnyel zárult a finn parlamenti választás, az első hely sorsáról mindössze ötezer szavazat döntött. A legtöbb szavazatot így a szociáldemokraták szerezték, 17,7 százalékot szereztek. Második helyen a nacionalista-euroszkeptikus Finnek (rétebben: Igazi Finnek) végeztek. Nem sokkal maradt el tőlük a Nemzeti Szövetség a maga 17 százalékával.

A Centrumpárt, amely eleinte a Nemzeti Szövetséggel és az Igazi Finnekkel, majd az utóbbiak kiválása után az utóbbiakból kivált, a parlamentből most kieső Kék Jövővel kormányzott együtt, mindössze 13,8 százalékot szerzett.

A parlamentbe bejutott még a zöldek Szövetsége 11,5 százalékkal, a Baloldali Szövetség 8,2-százalékkal, a Svéd Néppárt 4,5 százalékkal végzett.

Az eredmények alapján - amiket hivatalosan majd kedden jelentenek be - bonyolult kormányalakítási tárgyalásokra lehet számítani. (Via MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.