A volt kémelhárító szerint az oroszok hírszerzésre használják a Nemzetközi Beruházási Bankot

Amerikai hírügynökségnek adott interjút Katrein Ferenc, az Alkotmányvédelmi Hivatal egykori műveleti igazgatója, aki négy évvel a kémelhárítástól való távozása után, 2017-ben egyedülálló módon névvel és arccal beszélt a munkájáról és mindenekelőtt az egyre súlyosabb orosz befolyásról az Indexnek

Az amerikai kormány által fenntartott Voice of America újságírója az interjú készítésének körülményeiről annyit árul el, hogy „kávét szürcsöltek egy vasútállomás mellett”. De hogy például melyik országban, arra már nem tér ki. Katrein az Indexnek akkoriban annyit mondott, hogy külföldön él civilként.

Most elvileg azért vállalkozott az interjúra, mert aggasztja, ami Nemzetközi Beruházási Bankkal történik. A Putyin által kreált bank tavaly év végén jelentette be, hogy Budapestre teszi át székhelyét, a fideszes többség pedig megszavazta, hogy teljes mentességet kapjon a magyar hatóságok felügyelete alól, vezetői és vendégei pedig a diplomáciai mentesség szabályai szerint mozoghassanak Magyarországon és így az Európai Unióban.

A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) központjának Budapestre költözése volt a fõ téma Orbán Viktor miniszterelnök és Nyikolaj Koszov, az NBB elnökének megbeszélésén a Karmelita kolostorban 2019. január 28-ánFotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs/MTI/MTVA

Katrein osztja azon nyugati hírszerzők aggodalmát, akik attól tartanak, hogy a bank az orosz ügynökök fedésére szolgál. 

„Az oroszok úgy fogják használni hírszerzésre a bankot, ahogy az állami vállalataikat és szervezeteiket használják a tengerentúlon. Egykori kémelhárítóként fájdalmas látnom, hogy engedik ezt a bankot ideköltözni.”

Katrein szerint az Alkotmányvédelmi Hivatalnak pedig nem lesznek erőforrásai a bank vagy az alkalmazottjai ellenőrzésére.

A 2000 és 2013 között a Nemzetbiztonsági Hivatalban, illetve az Alkotmányvédelmi Hivatalban vezető beosztásokban dolgozó Katrein szerint a kémelhárítás átpolitizálása és ebből következő demoralizálása már a Gyurcsány-kormányok idején elkezdődött, Orbán alatt pedig tovább folytatódott. Ennek következtében Budapest ma már az Európai Unióba irányuló orosz titkosszolgálati akciók bázisa, miközben mintegy 100 tapasztalt hírszerző hagyta ott a munkáját az elmúlt 8 évben, mert azzal szembesült, hogy az oroszokkal szemben meg van kötve a keze - írja a cikk Katrein állításaira alapozva.

Neki magának az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor be akart szervezni orosz ügynököket, de fentről leállították. (VOA)