Tizenkét rab lábát mosta meg a pápa

Mise a börtönbenFotó: HANDOUT/AFP

Az utolsó vacsorára emlékező szertartáson Ferenc pápa 12 elítélt lábát mosta és csókolta meg, ahogyan Jézus tette tanítványaival.

Ferenc pápa a büntetés-végrehajtási intézet színháztermében mutatta be a misét, amelynek során elvégezte a lábmosás szertartását. A terembe a börtönben büntetését töltő 570 rabnak csak egy része fért be. Amikor Ferenc pápa belépett a terembe hosszú taps fogadta. Rögtönzött homíliájában az egyházfő a testvériségről beszélt, azt szorgalmazta, hogy az emberek - a börtönök falain kívül és belül is - egymás eltaposása helyett egymást szolgálják és segítsék. A világban azt látni, hogy a nemzetek vezetőit az uralkodás vágya irányítja, de „köztetek nem szabad így lennie: a nagyobb és erősebb segítse a kisebbet!” - hangoztatta Ferenc pápa. 

Fotó: HANDOUT/AFP

A lábmosás szertartására kiválasztott elítéltek között volt keresztény és muzulmán, fiatalabb és idősebb is, kilenc olasz, egy brazil, egy elefántcsontparti és egy marokkói. Volt, aki meghatódott és könnyeivel küszködött. 

Míg elődei templomban, paptársaik lábát mosták meg nagycsütörtökön, Ferenc pápa raboknak, betegeknek, menedékkérőknek, férfiaknak és nőknek, keresztényeknek és más vallásúaknak egyaránt. A pápa már több börtönt felkeresett nemzetközi utazásai során, gyakran használja azt a pásztorbotot, amelyet rabok faragtak neki, és a Szent Péter-bazilikában a milánói börtönben készített ostyákat használja. (MTI)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.