Egy szikla tetejét látjuk, rozmárok népesítik be a tájat. A nagytestű ragadozók közül többen a szikla pereméről a mélységbe zuhannak: bukdácsolnak, megperdülnek, majd pedig testük óriásit esve a kövekre zuhan. 

A jelenet rendkívül felkavaró, és nem csak azért, mert állatok halálát nézhetjük végig HD-minőségben. Azért is, mert világosan sejtjük közben, hogy ennek nem kéne megtörténnie, ez nem valami olyasmi, ami a rozmárokkal meg szokott történni. Ezt erősíti a narráció is: minden idők legismertebb természetfilmese, David Attenborough épp arra figyelmeztet minket a jelenet alatt, hogy a klímaváltozás következtében szorult vissza annyira a rozmárok természetes élőhelye, hogy végül annak a sziklának a tetején kellett összepréselődniük, ami szükségszerűen vezetett a tragédiához. Ezzel az állítással azóta ugyan egyes rozmárkutatók ugyan már vitába szálltak, de azt ők sem vitatják, hogy a klímaváltozás alapvetően befolyásolta a rozmárok életfeltételeit.

A rozmáros jelenet David Attenborough új, a Netflixre készített, és áprilisban bemutatott nyolcrészes sorozatában, a Mi bolygónkban (Our planet) látható. És nem ez az egyetlen jelenet, amely gyökeresen eltér attól a hangulattól, melyet Attenborough természetfilmjeiben megszoktunk, és melyeket nézve felnőttünk. 

A brit közmédia természetfilmeseként világhírűvé váló Attenborough évtizedek óta szállítja azokat az alkotásokat, melyeknek köszönhetően világszerte sok millióan csodálkoztak rá a természet lenyűgözőségére és sokszínűségére. Attenborough filmjei ugyan mindig megfogalmaztak olyan üzeneteket, minthogy óvjuk és szeressük a természetet, de az alapvető hangulata ezeknek a filmeknek a csodálat és a lelkesedés volt. Ez persze érthető is, egy anyjával játszó orángutánkölyök, egy vadászni tanuló medvebocs vagy a mélytengerek élénk színekben pompázó halai nyilván csodálatot és lelkesedést érdemelnek. 

De az elmúlt években egyre gyakrabban kerültek elő azok a vélemények, melyek szerint a háborítatlan természet csodáit bemutató filmek csalást követnek el, hiszen az emberi tevékenységek miatt alapvetően átalakult a Föld szinte minden élőlényének az otthona, és rengeteg faj van, amely közvetlenül is megszenvedi azokat a folyamatokat, melyeket az ipari forradalom elindulása óta a világ legfejlettebb országai a bolygóra szabadítottak. (Hogy a klímaváltozás hogyan forgatja fel radikálisan az életet a bolygón, azt ebben a cikkben mutattuk be részletesen.)

A 92 éves Attenborough az új sorozata elé készített interjúban arról beszélt, hogy ugyan a korábbi filmjeikben is igyekeztek felhívni a figyelmet a problémákra, mégis jogos kritikának érzi munkáival szemben, hogy fektethettek volna erre nagyobb hangsúlyt is. Hogy ez nem így történt, az szerinte részben összefügg azzal, hogy a közmédia számára készített filmeket, és a BBC sokáig nem akart állást foglalni a klímaváltozás valódiságáról vitatkozó felek álláspontjai között, megvárták, míg elég tudományos bizonyíték születik ehhez. 

Hogy ma már konszenzus van az ember okozta klímaváltozás létezéséről, azt jelzi az is, hogy a netflixes sorozat megjelenése után kevéssel, április 18-án a BBC bemutat egy filmet Attenborough főszereplésével arról, hogy a forrósodik a bolygónk, és hogy ennek milyen következményei lesznek. 

Attenborough maga amúgy nem sok jóra számít: nemrég Davosban figyelmeztette a világ gazdasági elitjét, hogy az Édenkert nem létezik többé, az imént említett interjúban pedig arról beszélt, hogy a dolgok rosszabbá fognak válni, és a kérdés csak az, hogy mennyivel rosszabbá, illetve hogy milyen gyorsan történik majd mindez. 

Ebből az alapvető hangulatváltozásból kellett kiindulnia a Mi bolygónk stábjának, kik végül egy felemás megoldást választottak: a már említett tömeges rozmárzuhanás mellett akadnak még sötét, a klímaváltozással összefüggő pillanatok a sorozatban, de a jelenetek többsége nem ilyen, bőven befértek volna a korábbi, jóval optimistább hangvételű alkotásokba is. 

Ennyiben a Mi bolygónk szépen hozza azt, ami a Kék bolygó első és második évadát annyira népszerűvé tette: a technikailag nagyon jól felszerelt forgatócsoport számos távoli helyre eljutott, a sorozat pedig bővelkedik a lenyűgöző, magával ragadó jelenetekben. 

Ami viszont jelentős változást hoz, az a narráció: Attenborough érezhetően igyekszik a legtöbb jelenetet tágabb összefüggésekben magyarázni, és ennek a megközelítésnek velejárója, hogy idővel mindig szóba kerül az ember szerepe. Legyen szó madarak násztáncáról, fiókáját etető pingvinekről vagy vadászó farkasokról, Attenborough nemcsak az ökoszisztémák összetettségéről mesél, hanem arról is, hogy a klímaváltozás hatására az elmúlt évtizedekben hogyan alakult át radikálisan számos állat élete. A felvételeken általában nem erdőirtásokat vagy szénerőműveket látni, de hallunk arról, hogy hogyan fogy az egyes állatok természetes élőhelye, hogyan esnek ki fajok egy táplálékláncból, hogy szorul vissza a biodiverzitás, mind-mind az ember miatt. 

Nem arról van szó, hogy a Mi bolygónkból teljesen eltűntek volna a klasszikus természetfilmes elemek: akadnak bőven jelenetek, melyekben Attenborough az évtizedek óta jól ismert hangon mesél az egyes fajok életéről és szokásairól.  

Ami viszont megváltozott, hogy ez a sorozat elsősorban már nem a természet csodáira koncentrál, hanem a törékenységére. 

Élesen jön elő ez például abban a jelenetben, amikor egy esőerdőben rögzített párzási rítus bemutatása után Attenborough bejelenti, hogy az az erdő, ahol ezt a jelenetet pár éve rögzítették, ma már nem létezik, és vele odalettek azok az élőlények is, melyek benne laktak. 

És a törékenység bemutatása újra és újra szembesítés is egyben: felelősek vagyunk azért, hogy ez így alakult. Attenborough pedig szeretné hinni, hogy még nem késő cselekedni, legalább ahhoz, hogy mérsékeljük a károkat. A Mi bolygón sorozathoz épp ezért indítottak egy honlapot is, melyen ehhez a cselekvéshez adnak tanácsokat. 

A Mi bolygónk természetfilmként lehet, hogy nem ér fel a Kék bolygó elképesztő második évadához, de egy nagyon fontos missziót teljesít: megmutatja, hogyan lehet úgy természetfilmet készíteni, hogy figyelembe vesszük a saját szerepünket a természet alakulásában. Akadnak persze, akik szerint ez már túl kevés és túl későn jött, de közben Attenborough és stábja megmutatta, mi az a minimum, amit ezentúl minden természetfilmesnek figyelembe kell vennie.