Nyolc robbantásos merénylet, 200-nál is több halott Srí Lankán

Merényletek sorozata történt húsvétvasárnap Srí Lankán. Többek közt három katolikus templomban és négy szállodánál követtek el pokolgépes merényletet. A támadássorozatot eddig semmilyen szervezet sem vállalta magára. 

Jelenleg 207 halottról tudni, akik közül 35 külföldi, és 450 sérült is van. 

A külföldi áldozatok közt vannak amerikai, brit, török, portugál, indiai, kínai és holland állampolgárok is. A magyar külügyminisztérium tájékoztatása szerint jelenleg nincs információ arról, hogy magyar érintettje lenne a támadásoknak.

Vasárnap kora délelőtt szinte egyszerre történt hat merénylet. A fővárosban, Colombóban a Szent Antal templomot, és három luxusszállodát támadtak meg. A Colombótól 30 kilométerre északra fekvő Negombo Katuvapitijai Szent Sebestyén-templomában és a 250 kilométerrel keletre lévő Batticaloa egyik templomában volt detonáció a húsvéti szertartás idején. Úgy tudni, a detonációk egy részét öngyilkos merénylők okozták.

A hetedik robbanás órákkal a többi után a főváros egyik peremkerületében, Dehivelában, egy kisebb szállodában. Itt legalább két ember meghalt. Valamivel később egy másik colombói külvárosban egy lakóövezetben robbant bomba. Ebben a támadásban három helyi rendőr is meghalt. Egyes hírek szerint ezt a két utóbbi merényletet az első hat robbantás felelősei követték el, menekülés közben.

Fotó: ISHARA S. KODIKARA/AFP
Fotó: Ishara S. Kodikara/AFP
Fotó: ISHARA S. KODIKARA/AFP

Ranil Vikremeszinghe miniszterelnök összehívta az ország biztonsági tanácsát, a szigetországban kijárási tilalmat rendeltek el, és ideiglenesen korlátozták a Facebook, az Instagram és egyén közösségi média oldalak elérhetőségét.

A BBC riporterének egy meg nevezett miniszteréiumi forrás azt mondta, hogy semmilyen előjele nem volt a merényletsorozatnak, a hírszerzésnek sem voltak előzetes információi.

A 21 milliós Srí Lanka többségében buddhista vallású, a katolikusok arányát 6-8 százalékra teszik. Utóbbit egyaránt gyakorolják szingalézek és tamilok is. Ezt sokaknak nem tetszik, ahogy az sem, hogy a katolikusok támogatják azokat a nemzetközi vizsgálatokat, amik feltárnák, hogy a Srí Lanka-i hadsereg tagjai milyen háborús bűnöket követtek el a tamilok ellen az 1972 és 2009 között zajló polgárháborúban. 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.