Kátyúba hajtott a mentő Nebraskában, erre a betegnek helyre dobbant a szíve

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Az utakat felszaggató kátyúk Nebraskában is elterjedtek, egy mentőautó azonban most épphogy jól tette, hogy telibe kapott egyet.

A gretnai rohamkocsi éppen egy 59 éves férfival tartott kórházba, akinek veszélyesen gyorsan dobogott a szíve. A sürgősségi még 20 percre volt, amikor a mentő véletlenül belement a kátyúba. A szakemberek figyelték a férfi szívállapotát, amely a kátyú miatti zökkenés következtében normalizálódott.

“Ritka, de előfordul” - mondta erről egy orvos, aki elmagyarázta, hogy a férfit ezzel ugyanaz a sokk érte, mintha defibrillátorral ütötték volna ki. (NBC)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.